Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Tőzsér Árpád: Říjen, Brumaire – Fagyláros
helyett: A sportolóknak csak egy percük van hátra. Megszólalt végre (illetve hát éppen most beszél az Édes anyanyelvűnkben) Grétsy professzor, a nyelvész orákulum, s tiszta vizet öntött a pohárba. Ez a rövidülési folyamat már régebben elkezdődött, mondja. Kazinczy még így fogalmazott: „Rövidítem a szavaknak farkukat." Ma már ehelyett azt mondjuk (és csináljuk): Rövidítjük a szavak farkát. Olyan fejlődés ez, mondja Grétsy László, amit nem lehet megakadályozni. A tanár úrnak igaza van, elméletben én is elfogadom a dolgot, A sportolóknak már csak egy perce van hátra gyakorlata ellen mégis berzenkedik a nyelvérzékem. A sportolók perce alak rendben van (valószínűleg az istenek itala és a királyok udvariassága-szerű állandósult szókapcsolatok mintájára jött létre), érdekessége az alakzatnak, hogy többnyire nem gyakorlati jelentésű és jelentőségű, hanem hangulati, környezetérzékeltető, tehát stílusbeli „üzenetet" tartalmaz. De ha pontosak akarunk lenni, vagy nyomatékosítani akarjuk a közlésünket (az egy percet például úgy, hogy azt akarjuk hangsúlyozni: nem három, hanem pontosan egy percük van a sportolóknak a kifutásig), akkor a „percük" alak kívánkozik a mondatba. A rövidített forma sietős, légkörfestő, az „egy perc" meg akár metonímia is lehet (a kevés idő helyett egy percet mondunk), tehát még inkább stílusjellegű a jelentés. Én tehát továbbra sem igen fogom használni a személyragoktól megfosztott, rövidített birtokformákat. A rövidülést, a változás állapotát, az átmenet képlékenységét elismerem, de míg az új, rövidebb alak használata értészavart okozhat, addig én inkább maradok a „hungarikumunknál", a birtokos számára is utaló birtokjelnél. (Az európai nyelvek ezt ugyanis általában nem jelzik: nem tudják jelezni.) Október 6. Fúj a szél, zúgnak lefelé a fákról a levelek, kora ősz van. Megjött Ilia Miska születésnapi köszöntője, jelezve, hogy ha tetszik, ha nem, betöltöttem a 71. életévemet. S pluszban és közvetett köszöntőként levelet kaptam Réz Páltól is: szokatlanul kedvesen és melegen méltatja a Léggyökereket, benne - érdekes módon - az eddig senki által észre nem vett Karácsonyi dalt. Azt írja róla, hogy a „vége nagyon magasra repül". A magasra repülő utolsó strófa talán megérdemli, hogy idemásoljam: Tehetetlenségi nyomaték visz bennünket jeges semmibe. - A hó falak mögött nincsen angyal, a szúrós porhó nem pihe. A baj a kiragadott sorokkal csak az, hogy ha nincs megjelölve az indulás, a fel- röppenés helye, akkor az idézet nem szállhat, a repülés íve kirajzolatlan marad. Poszler Györgynek is megküldtem a könyvemet, ő is válaszolt, azt írja, a Szóinak című ciklus megrendítette. - 71 évvel ezelőtt, mikor születtem, vasárnap volt (legalábbis anyám azt mondta), most péntek reggel van, 2006. október 6., s én nem a születést, hanem az elmúlást érzem, de nagyon. Az ablakom alatti parkban terítve a sárga lomb, messzebb, a Kis-Kárpátok ködös ormai hallgatnak - valóban őszbe csavarodott a természet feje. Budapesten, a Kossuth téren országos kormányellenes tüntetés (ha nem forradalom!), az utóbbi időkben (a történelem utóbbi idejében) az október hatodikák mindig mozgalmasak és hangosak, eltakarják az én születésnapomat. 1956. október 6-án újratemették Rajk Lászlót, s letartóztatták Farkas 28