Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Kabdebó Lóránt: Határ Győző írói pályaképe
zetének ironikus feszültsége jelentős írói remeklés. „Absztrakt regény"-ként jegyzi, tájainkon sci-fiként méltatták akkoriban. A regény egyszerre a „csoda" lefokozása, és az emberi áldozatkészség apoteózisa. Évezredes műfaji hagyományt folytat általa az író: a regény ironikus kompozíciója a „megváltók" szokásos kigúnyolása. Mégis több ennél, a szöveg dialogicitása éppen a sorsával szembesülő ember morális és intellektuális erejére kérdez rá. Kérdésfeltevésében engem Juhász Ferenc híres verskompozíciójára, Az éjszaka képeiben felidézett világkatasztrófa-víziójára emlékeztetve. Csakhogy Juhász mindig is patetikus. Ezzel szemben Határ dialogicitása két irányba húz: szövege egyszerre ironikus és apokrif evangélium a modern időkből. A dialogicitás a regény szerkezetét is egyszerre vezérli az irónia és a pátosz felé. Már a regény ötödik szava célba találóan zárja a főhős sorsát. Az ügynök: „bolondja a barkácsolásnak". Ez vonja le a mindennapokba: ebből tartja el családját, és az ebből fakadó szomszédi „barátság" adja primitív öntudatát. De a regény végére: a maga barkácsolta keresztfán szenved kínhalált, magára véve a világ bűneit, vezekelve értük. Mi is történik közben? Egyszer csak arra ébred, hogy körülötte mindenki halott. Romolhatatlanul hulla. O az egyetlen, aki élőnek megmaradt. A bizonytalanságból egyedül kénytelen felküzdenie magát az intellektualitás magas fokára, ahol átlátja: a világ bűnei sokasodván, a bűnnel való telítettség mérgezte meg az emberiséget. O pedig - erről szól a regény - magányában kikövetkezteti feladatát: meg kell ismételnie a kereszthalált, hogy áldozata révén visszaálljon a világ korábbi rendje. Meg kell váltani a halottakat saját kínszenvedése és keresztje által. De úgy, hogy az áldozata révén utóbb új életre támadó emberiség ne is tudjon minderről. Nem új szektát alapít halálával. A barkácsolt szerkezettel saját kínhalálának nyomát is eltünteti. Róla magáról is azt hiszi majdan családja: elbitangolt, valahova Ausztráliába. Az ember erőpróbája a regény: hová süllyedhet „jóléti" magányában és ezzel párhuzamosan hogyan emelkedhet intelligenciában és morális áldozatvállalásában az egyes ember, amikor még az áldozatát honoráló közösségi kontroll is hiányzik. Sőt, ő maga zárja ki. Dumbarton jól vizsgázik. Amit a Heliáne hősei - egymásnak beszámolva - játszottak végig, ő - csak önmaga előtt tudatosítva - megteszi. Dumbarton cselekedete a moralista író válasza a filozófus eszmélkedésére: ha a létezés jellemzője az „özön közöny", az emberi létezésben benne van a morális elem, az áldozat vállalása. Az Archie Dumbarton (magyar címe szerint: Éjszaka minden megnő) Határ Győző „különítélete". Mintha Pilinszkyvel mondaná: „Kiemelek egy ismeretlen embert / a semmiből és eleresztem őt." Ezzel szemben a másik kísérlet egy valóságosan is élt történelmi ember megvallatása. Julianosz megidézéséhez történetírókat, filozófusokat hív segítségül. Mert kíváncsi rá, milyen a hitek keresztezésében, ütközésében vergődő ember. Akit hagyományai, környezete, kora szorít be egérként üveggömbjébe. Az ember, aki a legteljesebb áldozatra is képes önszántából, absztrakt körülmények között - hogyan viselkedik a legpontosabban megrajzolt kötöttségei között. Nem amikor már autokrátor, azaz császár, hanem amikor még egér sorsába kötve próbál tájékozódni. Milyenek vagyunk a ránk zúduló ideológiák és kötöttségek kereszttüzében? * * * Az először két évtizede megjelentetett regénye, a Köpönyeg sors a történelmi Julianosz császár ifjúságát írja meg. De Határ Győző nem az aposztata császárt, a hellén - keresztény utókora szerint a pogány - világot visszaállító álmodozót formálja regénye központi hősévé. Hanem egy, a huszadik században is - kétszeresen - jellegzetes sorsú szereplőt „exhumál". A létszámfeletti embert, a születése véletlene révén már halálra eljegyzettet: 53
