Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Kabdebó Lóránt: Határ Győző írói pályaképe
néven, ezer gondom-bajom semmihez nem enged hozzájutni, ami valahogy nem erőszakolja magát, ha mással nem, hát a szerencsés véletlennel. Most vasárnap délelőtt ráérnél? Örülnék neki. Igaz, hogy ezt se írhatom le egészen jó lélekkel, mert nem tudom, nem kerülök-e be akkorára a Babics-klinikára. T. i. a tavalyi vesenyavalyám kiújult, a prof. egyelőre lábon kezel, de lehet, hogy a coli-bacillusaim miatt esetleg már ezen a héten befektet az intézetébe, ahol tavaly két ízben vendégszerepeltem. De nem hinném, hogy már most sor kerülne a streptomicines kúrára. Ha nem akarsz fölösleges utat kockáztatni, szólj be előzetesen telefonon a 163-614-es számra, Margalit-lakás, hogy bevittek-e, s ha nem, akkor gyere. Ez egy szomszéd baráti hívószám, s rendszerint mindent tud rólam. Ha nem érnél rá, ne sajnálj egy levlapot! A viszontlátásig szeretettel köszönt híved: Sz. Lőrinc Határ Győző október 26-ikáról dátumozott válaszából ismerős, hogy ez az oly pontosan előkészített találkozás már nem jöhetett létre. A lemondó levél Pécsre tervezett utazásról beszél - azóta tudjuk, nemsokára arrafelé akarta elhagyni az országot. Sikertelenül. Ezzel kezdődtek újabb börtönévei. És mi is ez a bizonyos „kódex", amelyről Szabó Lőrinc beszél? Könyvtárában megtaláljuk a könyv egyik kötött gépiratos példányát, amelyet imigyen határoz meg műfajilag az ifjabb írótárs: „E XX. századi kódexet Szabó Lőrincnek szeretettel prezentálja 1949. 10. 15. Határ Gy." A később külföldön megjelenő könyvről van ugyanis szó: Bábel tornya. A Nagy ETEMENANKI. Az egyetlen szakrális játék, ami a bábeli irodalomból fennmaradt. (Asszír er. ford. Helen Farnell, Sir Samuel Rawlinson, Prof. Morris Yastrow. Regényre átírta Határ Győző. 180 p „ebből a kéziratból tíz példány készült ez a 1/1. sz. példány.") Lehet, hogy Szabó Lőrinc is inkább mellébeszél a „kódexről" levelét írva, mint ahogy Határ Győző életrajzi beszélgetéseiből tudom, hogy utóbb, már külföldön, Illyés Gyula is szemrehányást tett az írónak: milyen politikailag veszélyes kéziratot bízott őrá is abban az időben. Azt is tudjuk, Az Őrző Könyvének ifjú lektornője számára a regény alapos feldolgozása olyan traumát jelentett, hogy szoptatós anya létére elapadt a teje. És megértették az ávósok is a regényt, a „disszidálásért" szokásosnál hosszabb börtönbüntetéssel „honorálva" üzenetét. Mert akkor mindenki félt - a gépiratos szövegektől még inkább. Amikor szabadul, hangja nála szokatlanul komorrá válik, a játékosság ha meg is marad a formálásban, az irónia teljesen kihal a versből. Az ismételt börtönévek után a döbbenet szava: a nemzeti költészet hagyományos nyelvén, súlyos élményekről vall. Verseinek kettős kötete, a Hajszálhíd (mely addigi próza- és dialógusverseit - Lelencek zsoltára címmel - és „költeményes" írásait - Szárny és verőfény címmel - 1970-ben összegzi) különböző ciklusokban elosztva ezeket a verseket is közreadja. Idézem itt az 1954-ből való Az utópiás című költeményt, amely épp élete törésére reagál. Nem csak a személyes veszteséget siratja, a tipikus helyzetet mutatja: tanulj meg tönkremenni hogy föld és trágya légy föld nélkül is teremni hogy áldjon majd a nép s tanuld hogy majd ne áldjon szerelmét nélkülözd a honvágy hogyha rádjön s herédbe marni kezd: 41
