Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - Staar Gyula: Simonyi Károly veszít
A dékán mostanában nagyon el van foglalva a Műszaki Egyetemünkön eddig merőben szokatlan szervezeti formának, az intézeti formának a megvalósításával. Az intézetesítés nem csodaszer, ezt mindnyájan tudjuk: az előadások módszerének és tartalmának is idomulni kell a korszerű formához. Ha a dékán ilyen szemszögből nézné a javaslatomat, talán kevesebbet kellene vitatkozni a kari ülésen arról, hogy milyen adminisztratív eszközökkel lehetne kikényszeríteni a hallgatók jelenlétét az előadásokon. Az egész Marx-ügy további - és talán nem vagyok beképzelt, ha azt mondom -, káros következménye az is, hogy néhány újabb tervem az előadás korszerűbbé tételére, bennem szorult. Ugyancsak nem merek előhozakodni egy, a kiváló hallgatókra vonatkozó, a velük való beszélgetés alapján kialakított elképzelésemmel, mert mindezekből újból csak végeláthatatlan vita kerekednék. Szeretném a dékán figyelmét felhívni - ha egyszer erre módom lesz és lesz értelme —, hogy sokan abban látják az ebben az ügyben elkövetett ballépésemet, hogy egyáltalán bejelentettem az ügyet. Valaki határozottan úgy vélte, hogy a dékánnak nincs joga az ilyesmibe beleszólni, egy másik tanszéknek pedig különösen semmi köze ahhoz, hogy egy professzor hogyan látja jónak órája felhasználását. Én nem osztom ezt a véleményt, de azt hiszem, hogy ez a fajta beleszólás „sem a mi Egyetemünkön, és tudomásom szerint más egyetemen sem volt szokás eddig." Budapest, 1971 áprilisában Simonyi Károly Helyükre téve a leveleket, itt akár befejezhetnénk a történetünket. Azonban még elmondom, hogy 1962-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemtől nem is olyan messze, a nyolcadik kerületi Horváth Mihály téren lévő, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnáziumban, hazánkban először matematika tagozatos osztály indult. A matematikatanáruk, Rábai Imre mesélte, hogy diákjai okulására rendszeresen meghívott neves matematikusokat, köztük akadémikusokat, tartsanak tanórákat a gyerekeinek: a matematikát más-más irányokból is világítsák meg nekik. A Fazekasnak ez az osztálya azután világhírű matematikusokat adott Magyarországnak, köztük Lovász Lászlót, akit a matematikustársadalom a Nemzetközi Matematikai Unió elnökének is megválasztott. Kilenc év múltán, a Fazekasgimnáziuméval testvér-tervet nem sikerült megvalósítani a Műegyetemünkön. Simonyi Károlynak fokozatosan elfogyott az ereje az efféle szélmalomharcok megvívásához. „Életformám lett a visszavonultság" - mondta egyik beszélgetésünkben. A tudás átadásának szenvedélyéről azonban nem tudott lemondani. Diákjai, a mérnök- hallgatók rábeszélték, tartson külön előadásokat is nekik. Elvállalta, és a fiataloknak a fizika, a technika múltjáról beszélt, mondandóját átszőve humánummal. Előadásai sikerének a híre a Duna túloldalára, a másik nagy egyetemre is eljutottak. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti Fizika Tanszékének vezetője, Nagy Károly akadémikus segítette abban, hogy a fizika kultúrtörténetéről a tudományegyetemen is előadás-sorozatot tartson. [10.] A központi épület nagy fizikai előadótermét, a XI. termet 1975-ben és 1976- ban zsúfolásig megtöltötték Simonyi Károly előadásainak hallgatói. Előadás-sorozatával párhuzamosan pedig írni kezdte könyvét, A fizika kultúrtörténetét. Hatalmas munkája 1978-ban jelent meg, a természettudományos és a humán kultúra nagy szintéziseként. „Ez a könyv valódi emberek egymást követő nemzedékeinek gyönyörű és gyönyörködtető szellemi kalandjaként mutatja be a fizika fejlődését" - lelkendezett a kötet megjelenésekor Vekerdi 55
