Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Staar Gyula: Simonyi Károly veszít

Az itt közreadott levelek a kor légkörét is megidézik, a szakmai és politikai erő­terekben érvényesülni vágyó emberek reakcióit, melyet egy jó szándékú, ártatlannak tűnő kezdeményezés váltott ki. Az állóvízbe dobott kavics nem várt hullámokat vetett. Nézzük, megint mi jutott eszébe Simonyi Károlynak! A levélváltások Dr. Barta István egyetemi tanár, Budapest, 1971. 3. 8. tanszékvezető Ambrózy dékánhelyettes úrral történt megbeszéléseim alapján tisztelettel kérem a Professzor urat, szíveskedjék a Kar vezetősége felé azon kérésemet továbbítani, hogy dr. Marx Györgyöt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzorát az Elektronfizika tárgy egyik - esetleg kettős - órájának megtartására meghívhassam. Hangsúlyozni kívánom, hogy ezen meghívásnak semmiféle anyagi kihatása nincs. Indokom a következő. Az Elektronfizika tárgy kötelező anyaga igen sok helyen érint­kezik a fizikai alapkutatások ma aktuális kérdésköreivel, most például a relativisztikus tartományban működő gyorsítóberendezések és az elemi részek kutatásának kapcsolatára gondolok, amikor is a tervező mérnök számára a legfontosabb adatokat az elméleti fizikus írja elő. Az elemi részek elméletének mai állása ugyan nem tartozik a kötelező anyaghoz, de igen alkalmas arra, hogy a hallgatóságban a közvetlen szakmájukon túlmutató termé­szettudományos ismeretek iránti lelkesedést felébressze, különösen, ha olyan szaktekin­télytől és pedagógustól hallják, mint Marx professzor. Simonyi Károly az Elektronfizika tárgy előadója Dr. Geszti P. Ottó Dékán Elvtársnak H. Dr. Simonyi Károly professzor kezdeményezésére - mint azt már szóban is jeleztem - arra kérem Dékán Elvtársat, hogy járuljon hozzá, hogy meghívhassuk Dr. Marx Györgyöt, az ELTE professzorát az MTA levelező tagját, az Elektronfizika című tárgy egyik, esetleg kettős órájának megtartására. Ezzel kapcsolatban közölhetem, hogy ezen meghívásnak semmiféle anyagi kihatása nem lesz. Simonyi professzor a következőkkel indokolja a meghívást: az Elektronfizika tárgy kötelező anyaga igen sok helyen érintkezik a fizikai alapkutatások ma aktuális kérdés­köreivel, pl. a relativisztikus tartományban működő gyorsító berendezések és az elemi részecskék kapcsolata területén. Ilyenkor a tervezőmérnök számára a legfontosabb ada­tokat az elméleti fizikus írja elő. Az elemi részecskék elméletének mai állása ugyan nem tartozik a kötelező anyaghoz, de igen alkalmas arra, hogy a hallgatóságban szakmájukon túlmutató természettudományos ismeretek iránti lelkesedését felébressze, különösen, ha oly szaktekintélytől és pedagógustól hallják, mint Marx professzor. Budapest, 1971. március 10. Dr. Barta István egyetemi tanár 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom