Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Kávai Katalin: Átkelés

vitte anélkül, hogy érdeklődött volna a beteg felől. Összeszedi minden erejét és lebotorkál a tűző napban a kórház főlépcsőjén, végigvánszorog a parkon, majd kilép a látogatók számára fenntartott kapun. Sehol egy szellő. Az öregember szabad kezét, amivel nem fogja kis csomagját, a homloka fölé ernyőzi. Az égen színes léggömbök úsznak. Pirosak, zöldek, sárgák, lilák. Ignác nem tudja, honnan repülhettek a park fölé.- 43 léggömb - közli a kórház előtti átjárónál egy rendőrrel.

A rendőr nem válaszol, csak legyint, és továbbengedi a kereszteződésnél. Ignác pizsamája megtévesztő. Nem csíkos, se sakkfigurás vagy patentmintás. Semmi ilyesmi. Az utca végén, a kocsmánál egy kicsit megpihen. Először csak kezével támaszkodik a falnak, majd egészen nekidől a hátával, végül lassan lecsúszik a fal mellett guggolásba. Szeles, vidám fiatalember, aktatáskával a kezében, nagy lendülettel kanyarodik, véletlenül összeütközik a tegnap látott csinos lánnyal. Sötétbarna haj kontyba tűzve. Divatos, piros sál a nyakban. A lány magas sarkú cipőjében az ütközéstől meginog, de a fiatalember elkapja a karját. Az aktatáskában jóformán nincs semmi, csak egy szürke kockás sál meg két szelet zsíros kenyér összeborítva, újságpapírba csomagolva. Róza nagyot kacag, majd javasolja, hogy menjenek el moziba, ha már így összehozta a véletlen őket.- A szépasszony - mondta ki hangosan Ignác.

Az úton autók rohannak, majd megállnak, amikor a lámpa pirosra vált. Ignác átbotorkál a gyalogátkelőhelyen sok más izzadt, arcát zsebkendőjével törölgető ember között. Onnan már csak egy sarokra laknak egy bérház hatodik emeletén. Közben Róza megérkezik taxival a kórházba, a fia kíséretében. Kikérik a zárójelentést, bemennek a betegszobába. Egy pillanatig meredten bámulják az üres, frissen vetett ágyat. Az asszony riadtan keresi az ágy előtt a kicsit rongyos, kockás papucsokat, a törülközőt. Nincs senki, akitől megkérdezhetnék, voltak-e fájdalmai az öregembernek.- Nővérke! - szól ki a folyosóra.

Kiderül, hogy a kórházi dolgozóknak, takarítónőtől a főorvosig, fogalmuk sincs, mi történhetett a beteggel. Úgy emlékeznek, hogy még nem halt meg. A patológián fél óráig keresik, de szerencsére nem találják. A főorvos flegmán csak annyit mond, ha estig nem kerül elő az öregember, hívják a rendőrséget. Fia az összes WC-t végignézi, nem lett-e rosszul valamelyikben. Ignác végre hazatér, de zárva találja az ajtót. Nem ilyennek képzelte az otthoni fogadtatást. Szomorúan leül kis batyujával a lépcsőre. A szomszédasszony talál rá. Széket hoz, pohár vizet. Aztán csak üldögél. Vár. A felesége fürdeni készül. Lavórban vizet melegít a sparhelten. Kis hideget csorgat a forró vízhez a zománcos kannából. A könyökét beleérinti a fürdővízbe. Biztos az anyjától látta ezt a gesztust gyerekfürösztésnél. Ignác szappanozza mindenhol, meg csókolja is. Beleiszik a mosdóvízbe. Róza rászól, hogy ne csináljon ilyen bolondságokat.- Rózsavíz - mondja nevetve, és boldog, hogy ott térdelhet a kert végében a kövezett, tisztára meszelt kiskonyhában, a meztelen felesége lába előtt. Együtt hallgatják az asszony hasában domborodó pici életet. Az elsőt, az övékét. Megjön a fia, szó nélkül beengedi végre a lakásba. Minden nagyon ismerős. A tükrös szekrényke az előszobában, a konyhaasztalon felejtett reggeli kávéscsészék, a

175