Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Sembery Gábor: Szomszédok
már abba, az ember a tévét sem hallja! - Természetesen a hangoskodás nem szűnik meg, tisztán ki lehet venni egyes szavakat anyja és lánya vitájából. A nő próbálja félőrült lányát csitítani, aki fúriaként fröcsög rá. Füredi kimegy a konyhába a partvisért, és nyelével többször felkopog a plafonon. A veszekedés hallhatóan a tetőfokára hág, a lány azt üvölti: - Elmegyek! - És valóban, pár perc múlva ajtó- csapódás rázza meg a házat, a lépcsőház felerősítve terjeszti szét a hangot, majd valaki rohan le a lépcsőn nagy döngéssel. Füredi felismeri a fekete bakancsok tompa, döngő robaját. Úgy dönt, eljött a pillanat, kisétál a konyhába, kihúzza a fiókot és elővesz egy hosszú pengéjű szeletelőkést. Mikor kilép a lépcsőházba, megborzong a hidegtől, összébb húzza magán a köntöst, felkattintja villanyt és lassan elindul az emeletre. Megnyomja a csengőt, de nem szól, csak a műanyag pattan, bekopog, karjait háta mögé teszi, bal kézzel átkulcsolva a jobbat, amiben a kést tartja. Először csak résnyire nyílik az ajtó. Molnárné gyanakvó disznószeme összeszűkül, mikor meglátja, ki az.- Mit akar? - kérdezi gorombán.- Kérem, amit ön és a lánya művelnek az túlmegy minden határon - válaszolja Füredi, hangja remeg az elfojtott indulattól. Az asszony, most már teljesen kitárja az ajtót, és az ostoba emberek bátorságával és dölyfösségével áll szemben Füredivel.- Még maga jön fel nekem szólni, hát nem maga fúr állandóan, meg hallgat hangosan zenét? - Szeme diadalmasan csillan, állát felveti. Fürediben ekkor pattan valami, mintha kiégne egy biztosíték vagy elpattanna egy tartókötél. Jobb kezével erősen megmarkolja a szeletelőkést, és olyan hirtelen lendíti előre, hogy fel sem fogja, mi történik, csak mikor másodszorra lesújt. Molnárné torkából döbbent hörgés tör elő, de annyira erőtlen, hogy Füredi fel sem fogja, csak érzékeli a hangot. Vér fröccsen arcára és köntösére, amitől egy kicsit meglepődik, de keze, mintha gép mozgatná, újra és újra lecsap, egészen addig, míg már nincs mibe belemerítenie a kést, mert a nő holtan vágódik el a padlón, hatalmas döngéssel. Füredi ekkor, mintha révületből eszmélne, ránéz kést tartó kezére, csodálkozva nézi a lecsorgó vért, majd letekint a mozdulatlan testre, nézi, hogyan áztatja a mellkasból folyó vér lassan a szőnyeget. Ebben a pillanatban kialszik a villany. Füredi megnyomja a gombot, és ahogy felvillan a fény, újra szeme elé tárul borzalmas műve. Bólint és lesiet a lépcsőn. Belép a szobájába, gyorsan tölt egy pohár bort és felhajtja, aztán a szekreterből szivart vesz elő és rágyújt. Higgadt, elméje kristálytisztán működik. A telefonhoz lép, tárcsáz.- Halló! Rendőrség?- Megöltem egy embert.- Nem kérem, nem tréfálok, mondom a címet... Füredi a lépcsőházban ül az emelet legfelső fokán és szivarozik, mellette az üveg bor és a pohár. Arcán semmi nyoma félelemnek vagy megbánásnak, egyáltalán bármi érzelemnek. A lépcsőház ablakában kék fény kezd villogni, és Füredi 172
