Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Bene Zoltán: Viszonyok
- Ilyen idős fiam van - szólalt meg újra a szomszéd öregember.- Sajnálom - motyogta Zé.- A kurva életbe, hát még rendesen hugyálni se engedik az embert!- Basszák meg - szögezte le Zé. Sarkon fordult. Szinte menekült a kórteremből, a kórházból. Egyenesen a Herkules presszóba ügetett. Szüksége volt az illúzióira. A kávéra kis cukorral, egyéb nélkül. Arra az ismeretre, amivel a pincérlány rendelkezik a kávézási szokásaira vonatkozóan. Ám a Herkules presszóban éppen egy új lány szolgálta ki a vendégeket. Zé ettől még inkább elszontyolodott. Elkeseredésében mi telhetett tőle? Bár aranyárban mérték, rendelt egy nagyfröccsöt (olyat többnyire a Szaladi kocsmában ivott, ezen a helyen soha). Leült az egyik fémlábú asztalhoz, búnak eresztette a fejét. Örült volna, ha legalább Ef nem lép le. Ha együtt sajnálkoznak szegény Té fölött. Az olyan emberi lett volna. Csakhogy Ef kíméletlenül odébbállt. Ráadásul Zé még csak nem is Té balsorsa, hanem a pisálni vágyó öregember miatt érezte csehül magát. Furcsa egy viszonyulás, mi tagadás: ősrégi cimbora helyett egy vadidegen vénség szomorítja el, aki előbb-utóbb kénytelen lesz pelenkába brunyálni...- A viszonyok veszedelmesek - avatta be Zé az új felszolgáló lányt, mikor előzékenyen visszavitte a poharat. - Veszedelmes viszonyok címen írt is erről hajdan egy francia úriember.- Tudom - mosolygott a lány. - Abból írtam a szakdolgozatomat. Zé arca kínos vigyorrá torzult.- Én meg játszom itt az entellektüelt - motyogta.- Fél óra múlva végzek, beszélgethetünk Choderlos de Laclos-ról! - ajánlotta a lány. Zé nem válaszolt, csak a fejét csóválta, miközben kilépett a presszó ajtaján. Mellbe vágta a meleg. Zé városában mindig megrekedt a hőség, így volt ez most is. Érezte, hogy a fejét égeti a nap, a torka kiszárad és csurogni kezd a gerince mellett a verejték. Ismerte ezt, átélte sokszor. Nem szerette. Ez is egy viszony, legalábbis viszonyulás. És ha őszinte akart lenni, be kellett látnia: még ebben sem lehet biztos. Adódhat helyzet, mikor örül annak, hogy a meleg mellbe vágja, a fejét égeti a nap, a torka kiszárad és csurogni kezd a gerince mellett a verejték.- Hülyeségeken morfondírozok - mondta Zé a hajléktalannak, aki lelejmolta.- Amiatt ne bánkódj, tesó! Zé mégis bánkódott. Másnap úgy döntött, hőgutát kapott. Orvoshoz nem ment. Fölhívta Efet, beszélni próbált vele Téről. Ef a nővérig jutott csupán, róla viszont bővében ontotta a szót. Zé fülelt, de nem jegyezte meg a nő nevét, mást se. Egész nap heverészett, a plafont bámulta a lakásában, amely voltaképpen nem is az ő, sokkal inkább egy nagy, multinacionális bank tulajdonát képezte. így múlt az idő. Egyszer arra riadt, hogy a kórházbéli öreg áll a kanapéja mellett, kigombolja a nadrágját, előveszi a szerszámát és vizelni kezd, míg mögötte föl nem tűnik az időközben elhízott és megvénült nővér, kezében egy hatalmas tűvel, amit az öregember nyakába döf. A bácsi összecsuklik, a nővér fejhangon vihog. Zé ruhája nedves, mintha mézbe ragadt volna. 166
