Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Nyerges Gábor Ádám: Sziránó színfónia: Sziránó és a blitzkrieg művészete

pődést produkálna, mintha egy komplett ámbráscet zuhant volna a farsangilag fellufizott terem közepére, szemforgatásostul, szájtátásostul, túl hangos felkiáltásostul, ahogy azt kell, ó, hogy ide, igen, hát gondolhattam volna, csak hát, tudod, Erzsikém, ez a sok szép dekoráció, hát nagyon kitettél magadért, nagyrészt azért a gyerekek, tenne Erzsikém meglehetős esélytelen kísérletet a közbevágásra, jó, hát igen, igen, de hát azért mindketten tudjuk, hogy főleg a te, a te, Erzsiké érdemed, hogy ezek a jaj, milyen kis angyalok és milyen kis tiptop az egész.

Szóval ez mind történt ott jóval Sziránó feje fölött, nagymamamagasságban, légvonalban, míg ő kancellárjával szembeni elégtételére (tudniillik, hogy kár ezeknek a korlátolt barmoknak itt strapáim magunkat, satöbbi, ő megmondta előre) vágyott - mindhiába. Megyek, körbenézek, vetette oda szándékosan a szokásosnál is undokabban és ridegebben, azaz a szokásos, eleve undok nagymama-hangneménél még eggyel undokabb és tartózkodóbb volt a nyilvános nagymamahangnem, ez azonban a nyilvános és sértett nagymamahangnem volt. Ha mutáló, kisfiúsán felváltva recsegő-csilingelő, bumfordi hangja engedelmeskedett volna az agytól kapott parancsnak: gyilkos sziszegés. Jól van, angyalkám, én leülök oda hátra, mondta Sziránó néni az őt ezalatt már rég faképnél hagyó kisunokának, inkább a látszat, mint a praktikum kedvéért, leülök oda hátra, mondta, tehát ebből logikusan következően az időközben meglelt és a vesztére ekkor még mit sem sejtve vissza is integető, a telepakolt tanári asztalnak támaszkodó Erzsiké felé indult.

Sziránó fortyogott a meg nem értett művészek tehetetlen dühétől. Ti állatok! Tudatlan, műveletlen, idióta ökrök! Ti hülyék, akik felerészt eleve túl unintelligensek is vagytok, másik felerészt meg talán, némi erőlködéssel, megérthetnétek valamit ebből (belőlem!), de nem, lusta, kényelmes idióták, nem, még mit nem, isten ments, hogy ha már én itt vért hugyozok ezzel az egésszel, isten ments, hogy akár a kisujjatokat is mozdítsátok, már hogy úgy kooperative! Még mit nem! Hogy dögölnétek meg mind, gondolta, míg végigjáratta osztálytársain jelmezétől ugyan csak egészen közelről is alig látszódó, mégis, eszelős dühétől szabályosan vérben forgó szemét.

Ezek már körben álltak (Sziránóék picit elkéstek, Sziránó néni ugyanis az utolsó pillanatban gondolta meg magát a nápolyit illetően, elvégre is Sziránó Úr kerek perec megmondta, hogy márpedig ők idén nem - azaz, idén sem - visznek semmit, vigyenek az Egressy gyerek szülei, a benzinkutasék, vagy a Kapcsák, az meg kerületi polgármester-helyettes, azoknak a bőrük alatt is pénz van, hát vigyenek azok. De Sziránó néni ezt nem tűrhette, elvégre is nem Sziránó Úrnak kell minden áldott farsangon üres kézzel beállítani, szégyenszemre, hogy aztán majd megszólják az ő kis angyalkáját, vagy ami még rosszabb, őket, így, kollektiven, mindnyájukat, hogy elítéljék őket mint szegényeket - de hát, ha egyszer tényleg azok, szólt volna közbe Sziránó, de, bár ez még sosem fordult elő a Sziránó családban, lepisszegték - ...volna, ha Sziránó néni ki is meri mondani mindezt, de úgy látta, egyszerűbb nem kitennie magát veje hirtelen (és olyankor aztán vulkanikus mértékekben fortyogó haragjának), a férfiakat amúgy is úgy kell kezelni, hogy igazat adunk nekik mindenben, aztán csináljuk, amit épp kell. Ez esetben bemegyünk a boltba és a nyugdíjból vesszük meg azt a nápolyit. Nehogy ezen múljon a szegény kisgyermek előmenetele és egyszersmind jó híre).

143