Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 1. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT SCHÉNER MIHÁLY - Dobos Marianne: Interjúk Schéner Mihállyal : Mennyből az angyal a földön és az égben
kodhat. Bal kezében önmaga szimbólumát tartja. Ördögarckép, az uralkodói boldogság pompájában. Teste, mint a darázs potroha. A potrohból kinövő bugyrok is saját képmásaival vannak tele. Színes vízben, mint egy ördöganyóban levő ősmagzatvízben, ott úszkálnak, diffundálnak, s egytől egyig a Föld felé ponderálnak, hisz be akarják népesíteni. Ezek a bugyrok folyamatosan tágulva végül is egy olyan lebemyeggé alakulnak, amely mindent bekebelez csúszós, miazmás, bűzös poklába. Az ördögszületés nehezen megleshető folyamat; füstös, homályos, kéreg alatti helyen, vagy még inkább szuroksötét, kátrányos éjszakában zajlik. Már csak azt vesszük észre, hogy elleptek bennünket. Pedig születésében kéne meglesni, kihúzgálni, egymáshoz csapni, egymással agyonütni őket. De arról már lekéstünk, hogy „in statu nascendi" likvidáljuk az ördögöket. Megszülettek. A mieink. Virágjukban, virágzásukban a mieink. Úgy bolyongunk közöttük, mint egy dzsungelben. Mindig azt érezve, hogy a közepén, a legsűrűjében vagyunk. De nincs meg az arkhimédészi pontunk. Töprenghetnénk: mi lenne a legfontosabb? Töprenghet valaki, aki eltévedt egy dzsungelben? Ahol áll, fiktív centrum. Karnyújtásnyira kezdi vágni az utat, no de... Mindenek fölött és alatt az ördög (Grafika a 86. oldalon) A kompozíció olyan, mint egy mexikói totemoszlop. Mindegy, hogy alulról nézzük, vagy felülről kezdjük szemlélni. Az egymásból növés, az egymásfölöttiség, az egymáson ülés-állás szerkezete, mint az artisták sokat megcsodált produkciói. A totemördög gúla- untermannjának vaskosságát karja mutatja legjobban. Nyaka trapézán ül töksi feje. Szeme és szemöldöke nagyon színes. Az orrából tortaszelet formában növő szakálla színpompájában mindentől elütő. Mint az óceániai szigetvilág bennszülöttjei, akik azonkívül, hogy 86