Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Derű-ború: Tűnődések fehérről-feketéről VI–VII.
Egy sirályt láttam még aznap a vízen billegni. Látásom tökéletlensége előbb elhitette velem, hogy csak egy nemtörődömségből vagy ostoba játékból behajított fehér palack libeg lassan a folyón, ám hamarosan föllebbent onnét s elrepült. Aztán, úgy napszállta felé, nyolc-tíz fős csapatokban kis kárókatonák húztak el a folyó fölött a folyás irányában, egyazon magasságban a túlparti fák koronáival. Belőlük azonban nem sokat láthattam: a korai alkony fátylat eresztett közém s közéjük, s pillanatok alatt mind eltűntek, belevesztek a folyókanyarra rátelepedő sűrű ködbe. Réges-régen, még kamaszkoromban izgatta, foglalkoztatta képzeletemet a vadászat. Persze, nem ez az úri fajta, amiben csak a kiváltságosaknak lehet része. Elgondoltam, hogy kinn élek valahol a vadonban, várostól s egyéb sűrűn lakott emberi településtől távol, s abból kell fenntartanom magam, amit egyedül a magam erejére, találékonyságára és tapasztalataira utalva meg tudok szerezni a természet adományaiból. De csakis annyit, amennyi az életem fenntartásához feltétlenül szükséges, egy szikrányival se többet. Aztán elmúlt az ábrándozás, s nem lett belőle semmi. S még csak nem is ez volt a legnagyobb álmom, amit idő teltével a hátam mögé vetettem. Ami a jelent illeti, manapság a vadakat s madarakat leginkább nézni szeretem. Öröm és hála tölt el időnként, hogy - egyelőre - még van mit. És - ki tudja, meddig - még van mivel. * E napokban-hetekben érjük meg a doni áttörés hetvenedik (!) évfordulóját. Azon esztendő őszén lettem iskolás, de olvasni már régóta tudtam, s ha nem is felnőtt tudattal éltem meg a történteket - ami, gondolom, aligha lett volna elvárható egy hat-hét esztendős gyerektől -, ám azért sok mindent megőrzött az emlékezetem az ország és népe állapotának abból az időszakából. Ehhez aztán később az apámtól s a vele egy időben szolgált katonaviselt felnőttektől hallottak is hozzárakódtak. A Don-kanyarban meg a környékén végbement és kiteljesedett nemzeti tragédiáról inkább az időközben hazaszállingózó szóbeli hírek, mintsem az agyonkozmetikázott és fazonra igazított hivatalos tudósítások révén lehetett hiteles részleteket megtudni. Jöttek, jövögettek ugyan a hadműveleti területekről többkevesebb rendszerességgel a mindenkor türelmetlenül várt tábori levelezőlapok is, az otthoniakkal folytatott levelezést azonban a katonai hatóságok szigorúan ellenőrizték, így a honvédek valóságos testi-lelki állapotáról, s kiváltképp a hadi helyzet állásáról szóló információk e lapokon nem jutottak, mert nem juthattak el hazáig. Az informatikai „permanens forradalom" s a világháló korszakába beleszületetteknek nehéz ma elképzelniük, hogy alig három nemzedékkel korábban csupán a rádióból, a hetente váltogatott filmhíradóból, no meg, persze, a nyomtatott sajtóból állt a tömegtájékoztatás. (Itt jegyzem meg: a hír- és ismeretterjesztés terén a napi- és hetilapokon kívül abban az időben az évente megjelenő kalendáriumok is fontosabb szerepet játszottak, mint manapság. A doni események kapcsán máig vitatott szerepű Jány Gusztáv nevével s arcképével én például - ha jól emlékszem - az 1943-as kalendárium lapjain találkoztam 95
