Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Derű-ború: Tűnődések fehérről-feketéről VI–VII.

- rajtam kívül szemlátomást az összes jelenlévőt tanácstalanságba taszította), a szervező (külső figyelmeztetés hatására) észbe kapott: a felkért ünnepi szónok - azaz szerénységem - kimaradt a műsorból! Pótoltuk a hiányt. (Holott már-már kezdtem bizakodni, hogy megúszom.) Végül a résztvevők lassan szétszéledtek. Távozóban a két főtiszti rangú veterán nemzetőr közül a tábornok számonkérő hangon szegezte a kérdést a másiknak: „Te meg mit keresel itt?" Kettejük nem épp baráti-bajtársi szóváltásával ért véget a tiszta szándékot s a nemzeti összefogást megtestesítő 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tartott ünnepi megemlékezés. Szinte mindegy, hogy hol történt. Ennek a hite, együttes akarata és egészséges valóságérzéke vesztett országnak jóformán bármelyik szegletében megeshetett volna. így hát, noha nem titok, sem a helyszínnek, sem a két utószereplőnek nem írom le ide a nevét. Maga a tünet az, ami lehorgasztja az ember tekintetét.

Egy egyszerű bővített mondat, akár egy vers csírája is lehet(ne):

Már semmit nem tudok.

Mára: ennyi.

*

Sok nap múltán is elkedvetlenít a fenti dőlt betűs, rövidke mondat: mivelhogy nem a bölccsé válás útján elindult vándor belátása, hanem egy tétova, tébolygó ember tanácstalansága csendül - vagy inkább: kondul - ki belőle. (Én már csak tudom: magam írtam le, mégpedig belülről.) Hisz arra előbb-utóbb ráeszmélhet bárki (ha van egy csöpp esze), hogy a megszerzett tudás és tapasztalat mennyire jelentéktelen a még meg nem szerzetthez - sőt: az időbeli és egyéb korlátok miatt már végképp megszerezhetetlenhez - képest. Önmagában ettől még nem vész oda, nem kellene, hogy odavesszen a szellem úgynevezett dinamikus egyensúlya. Ám abban a szikár és csupasz mondatban ott fenn nem a bölcsesség, hanem (bocsánat a párhuzamért, Ady úr!) a Minden egész eltörött állapota rejtőzik, a fosztóképzőkkel faltól falig benépesült (szinte mindegy, hogy külső vagy belső) világ. Még ha kínálkozik is, hogy verssé váljék a kezem alatt, egyelőre úgy hagyom, ahogy van. Talán fülön ragadhatnám vele az ismeretlen fenevadat; de félő, hogy egy óvatlan pillanatban a kezembe vagy a torkomba harap. Félreteszem hát a ceruzát. Várakozom. És figyelek: hátha kínálkozik valami szelídebb, puhább kapaszkodó.

Nem kell hosszan várakoznom.

A minap Borsi lányom rám bízta két kisfiát: legyek velük s vigyázzak rájuk, amíg ő a dolgai után jár a városban. Boldi október végén múlt ötéves, Ábris március elején tölti be a harmadik esztendőt. Számomra nem okoz gondot a feladat: az idő során, amíg az unokáim szülei világra jöttek s felcseperedtek - ez szűkön

90