Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Derű-ború: Tűnődések fehérről-feketéről VI–VII.

meg. S eszembe jut: valamikor rég, talán még az ötvenes évek elején hallottam méhészektől: télvíz idején ők is adnak főtt tyúkhúst a méheiknek. Ami számomra feltűnő volt: mindenféle alaki, rendszertani s - ha lehet így mondani - evolúciós különbség ellenére a darázs e mozdulatsora, egész viselkedése arra emlékeztetett, mint amikor egy kutya vagy farkas a megkaparintott, de egy falásra le nem nyelhető konccal félrevonul biztonságosabb távolba a többiektől - vagy egyszerűen csak az érdeklődés középpontjából.

Hasonló viselkedést néhány hete egy kis gerinces lény jóvoltából is megfigyelhettem. Jó idő lévén, kinn ülök az udvaron, egy kicsi széken, előttem kicsi asztal a papírjaimmal s ceruzáimmal. Dolgozom. A nap túljár a delelőn, sugarai a ház oldalát s a mellette lévő betonjárdát hevítik, s anélkül, hogy szándékosan arra tekintenék, szemem sarkából - az ún periferikus látás: a ragadozók s a zsákmány céljára kiszemeltek segítője révén - valami aprócska test mozgására figyelek fel. Jobban odanézek, hát egy kis növendék fürge gyíkfióka futkároz a fal tövéből s a járda hasadékai közül sűrűn kisarjadt fű között. Feltápászkodva óvatosan megközelítem, lassan leguggolok, majd térdre s tenyeremre ereszkedve nézem, mit csinál. Hát vadászgat: épp rajzanak a dupla mákszemnél alig nagyobb fáraóhangyák, s őkelme - orra hegyétől a farkincája hegyéig kb. 4,5 centiméter - épp a szárnyas hímeket selejtezi közülük. Hirtelen rohammal odaszalad a kiszemelt példányhoz, biztos mozdulattal szájába kapja, majd sarkon fordulva (a méretek elégtelen volta miatt nem figyelhettem meg, valóban van-e sarka neki) sietve félrevonul, állkapcsa szorgos működtetésével szétdarabolja, majd legyűri a torkán. Az elejtett zsákmány egy-egy parányi darabja lepottyan mellé a földre, ezek javát gondosan felcsipegeti; az áttetsző, hártyás hangyaszámyak azonban ott maradnak. Aztán kezdi elölről. Pontosabban: folytatja. Négy-öt perc alatt legalább egy tucatnyi hangyát zsákmányolt s fogyasztott el. Lehet, hogy csupán a képzeletem láttatta velem - szemem élessége ugyanis már hagy némi kívánnivalót maga után -, de amikor felcihelődtem mellőle a földről, mintha a hasa is valamelyest domborúbb lett volna, mint annak előtte. Időnként óvatos, ám amúgy közömbös tekintetet vetett rám, de nem zavartatta magát sem a jelenlétemmel, sem a távozásommal. Farkincája hegyes és vékony, mint a tű, picinyke lábai úgyszintén tűnyi vékonyak. Belegondoltam: ha izommal, inakkal kibélelve, bőrrel s kötőszövettel borítva ilyen véznácskák, vajon milyen vékony lehet bennük a csont - például a sing- és orsócsont, ami lényegében ugyanolyan, akár az enyém vagy a rég kihalt mennydörgő sárkánygyíké! Van-e nagyobb csoda az életnél?

Egyébként pedig azon is el kellett töprengenem, hogy vajon miért épp a szárnyas hímeket szemeli ki. Nagyobb falat reményével kecsegtetik? Csupán a szárnyuk keltette látási ingernek engedelmeskedik? Esetleg azok szervezete nem tartalmazza a kellemetlenül csípős hangyasavat? Netán valami tágabb - mondjuk: ökológiai - összefüggése is lehet ennek a következetes válogatásnak? Például a haszon nélkül fogyasztó, fölösleges hímek kiselejtezése? Nem tudom. Legfeljebb feltételezéseim lehetnek.

S ha már a hangyák szóba kerültek: a rovarkutatók megfigyelései alapján régóta ismeretes, hogy a különféle, de egymáshoz igen hasonló társas rendszerekben - államokban? - élő ízeltlábúak, például épp a hangyák, továbbá a méhek

87