Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Sándor Iván: A Vanderbilt-jacht hajóorvosa
részletesen. A tisztekkel már összebarátkoztam. Mister Haig, a Kapitány hallgatag. Mister Martin, a Rádiós tiszt rendkívül tájékozott. Mister Briandnak, a Navigációs tisztnek a reggeliző asztalnál is olyan a tekintete, mintha az óceánt figyelné. Kellermann Ferit Mister Briand azokra az amerikai filmsztárokra emlékeztette, akiket Budapesten a mozikban látott. Négyesben jártak Zsókával, Évikével és Lacival, leginkább a Keleti pályaudvar melletti Capitolba. A zsöllyéknek lila bársonyhuzata volt, a híradó és a nagyfilm közötti szünetben a jegyszedők illatos frissítőt permeteztek a levegőbe. Mister Briand szívesen magyarázta a tengeráramlás törvényeit, az örvények keletkezését, a viharok fokozatait. Néha felvételeket készített a fedélzeten. Sötétkamra nyílt a kabinjából, amelyik hasonló méretű volt, mint Kellermann Ferié. Nézze csak, mutatta a papírképeket, ugyanarról a helyről, ugyanabba az irányba exponáltam kétóránként, mindegyik képen más a fény, a tenger árnyalata, másfélék a felhők, a hullámhegyek és a hullámvölgyek, s mégis, nézze Doktor, a hasonlóság az uralkodó, folyamatos a tér, szokásos az idő, Mister Briand megkérdezte, írta Kellermann Feri Zsokénak, hogy van-e menyasszonyom, beszéltem neki Rólad, említettem, hogy pénzkereső út számomra a szolgálat az Alván, felbátorodva a kérdésén megkérdeztem én is, hogy van-e felesége, menyasszonya talán, engem hosszabb ideig egyetlen asszony sem visel el, mondta, de hát én sem viselem el egyiküket sem hosszabb ideig, az én világom a tenger, befejezem, a harang hív vacsorára, reggel a postára adom a parton még indulás előtt a legközelebbi kikötőnk Casablanca, az ottani postára címezd a levelet, a Te Ferid. Vacsora után nem tudott elaludni, felment a fedélzetre, langyos szellő járt, feketéllettek a hullámok, kezdem ezt a világot megérteni, gondolta, a nyugalmat, a készenlétet, a hajósok éberségét, számolnak a bármikor feltámadó viharral, máris morajlás hangját hozta a szél, megállapíthatatlanul, hogy nyugatról, keletről, északról vagy délről, a hajóorr emelkedett, süllyedt, a sötétség eltakart mindent, de bizonyos volt benne, hogy teszik a dolgukat, a legénység, a tisztek, sokszínű volt a vihar hangja, koncertként szólt, billentyűsök, vonósok, sivítások, dörrenések, alig néhány méterre két alak tűnt fel csuklyás köpenyben, az egyik a párkány védettségében állva olyannak látta őket, mintha kulisszazajtól hangos színpadi jelenet szereplői volnának, Mister Vanderbilt átölelte Mister Haig vállát, a Kapitány tisztelgett, kiáltások hangzottak, Mister Vanderbilt távozott, csendesedett a vihar, Kellermann Feri a Kapitányhoz lépett. Nem tud aludni, Doktor úr? Hát... nem nagyon... Jöjjön, barátom, sosem fordult hozzá még így a Kapitány, jöjjön, búcsúzzunk a kikötőtől, újra egy darab múlt, most már közös múltunk. A felhők oszlottak. Ezüst sáv hasította a vizet. Önnek bizonyára megszokott a látvány, nekem csodálatos, mondta Kellermann Feri. Nem könnyű felfognom ezt a sötét nyugalmat. Rátalált barátom a pontos szavakra. Úgy látom, Mister Vanderbilt éppen azért kedvelte meg, mert más, mint mi... Tengerjáró tapasztalatom valóban nincs. 51
