Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Vári Attila: Szomorú hold

Kóbor macskák is meglátogatták néha, s egy éjszaka ijesztő sivalkodásra ébredt. Kurrogás és fájdalmas nyávogás, fújtatás jelezte, hogy valaki, a kandúrnál is keményebb honfoglaló érkezett.

Menyét költözött az egyik sarokba, s az óvatos állat megérezhette, hogy Frieder nem akarja elpusztítani sem őt, sem a később megszületett kölyköket. Etelmaradékból, csirkecsontból rakott útjelzővel, mint mesékben az elszórt hamuval, utat jelölt a kis ragadozó számára, s az egyre közelebb merészkedett hozzá. Talán szelíd menyétje, Lotte ősükanyja volt ez az első látogató.

Egy-két nemzedékváltás alatt megszokták az embert, s a kölykök játszótérnek vélhették a férfi tenyerét, ki-be ugráltak, s szinte várták, hogy ismételten záródjanak és nyitódjanak Frieder ujjai, hogy aztán egymással versenyezve ugorhassanak a furcsán meleg, füveden, emberszagú rétre.

A fecskefészkeket a szomszéd házon láthatta. Az eresz alatti falhoz tapadtak, s a magány hosszú évei során annyira kifinomult Frieder hallása, hogy megismerte saját fecskéi hangját. Amikor nyári zivatarok előtt fecsegve cikáztak a magasban, kihallotta a raj csapongva helyet változtató, összevissza kavargásából is kedvenceit.

Fia nem is látta, de szinte helyszíni közvetítőként el tudta volna mondani, hogy mikor repesztik meg a fiókák a tojásokat, s a csivitelés kórusából azt is tudta, hogy most éppen a fészek szélén egyensúlyozik, vagy a mohával, pihével bélelt, jól kiharcolt helyén bizonyítja elsőbbségét az, amelyiket az első pillanatban megszeretett uralkodói hanghordozása miatt.

Az a kedvenc soha nem csacsogott, nem csiripelt, nem szaporította a szót. A fecskenyelv tőmondataiban közölte akaratát testvéreivel, s enni is mindig ő kapott a szülők csőréből elsőként.

Amikor először repültek ki, Frieder elhúzta azt a cserepet, amelynek kapaszkodóbarázdáit egy tollecsettel bezsírozta, hogy hangtalanul csúsztathassa el, s figyelte kedvencét, azt a dupla V alakot az égen, amivé cikázásainak gyors zuhanásában vált a nevenincs madár, ahogy a levegőben is gyorsabb, fordulékonyabb volt többi fiatal társainál.

FFa ismerték volna az ornitológusok a felfedezését, amit a fészeknél magasabb pontról figyelve őket leszűrt, azzal, hogy évekig követett egész nemzedékeket, akkor a szervezettségük különös társadalmi rajzát írhatták volna le.

Látta, hogy az eresz alatt szinte várost építettek a fecskék, de tökéletes hallásával csak egyetlen fészekre figyelt. A magányos évtizedek alatt megtanulta jelzéseiket, kedvenceit figyelve, amelyek többnyire az első költésből kerültek ki, s amelyeknek nevet soha sem adott, talán babonásan félve attól, hogy akkor nem térnek vissza. Ok, a kedvencek vezették rá, hogy az őszi nagy gyülekezésben, amikor a felületes szemlélők számára rendszertelenül, összevissza telepednek meg az ágakon, aztán már később a falu villamosítása után a drótokon, öröklött, és soha nem változó állandó mintát követnek.

Alsóbb ágakra zsúfolódott a többség, még akkor is, ha sokkal hosszabb, több helyet kínáló volt a fölöttük növő ág, amelyen csak néhányan kapaszkodtak, köztük Frieder fecskéje is. Percre pontosan tudta, hogy ezek a villámként cikázó, szinte láthatatlanul forduló madarak mikor röppennek fel, s éveknek kellett eltelnie, hogy rájöjjön, nem csak a csapatban repülés tanulása miatt teszik.

37