Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 1. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT SCHÉNER MIHÁLY - Dobos Marianne: Interjúk Schéner Mihállyal : Mennyből az angyal a földön és az égben
vállalni és vívni. Számomra ez kozmikus méretű, olyan jelenség volt, ami az egész életemre kihat. De az emlékeimben él a mérték, 1956-ban született valami nagyszerű, kirekesztés mentes, világméretű csoda. És - maradjunk a földön: ebben az infernális világban - született egy Schéner Misiké nevű gyermek, a fiam, 1956. november 7-én. Ekkor már szabadon garázdálkodtak az orosz tankok a Rákóczi úton. Láttam, amint gátlás nélkül belelőttek a házakba, villákba, ahogy nekik tetszett. Mentek a félelmetes monstrumok, gépfegyver is volt rajtuk, és ott bujkáltak a sarkokon fiatalemberek, akik vették a bátorságot, hogy kidugják a fejüket és a Molotov-koktélt odadobják, ahol a lánctalp forgott a kerekeken. Mitől a monstrum megbénult. Nem egy ilyen szörnyet láttam. Mentek, haladtak, gyilkoltak, aztán bénán leálltak, akadályozva a többiek tovahaladását. És a hős fiatalok közben pusztultak. Egy tanítványom is meghalt, akit korábban még Aszódon tanítottam, Csűrös nevű fiatalember, a képzőművészeti főiskoláról ragadta magával az áradat. Sokféle halált láttam, mert közben bent ragadtam a kórházban. — Hogy tudtad Nellit bevinni?- Szökve, menekülve. Még az utolsó békés pillanatokat kihasználva. — A mai „apás szülést" megelőző apabentlakásos szülés lehetett.- Igen, sokáig várakoztunk, folyosón, alagsorban húztuk meg magunkat, ránk hullott a korom, ott maradt a mentők lábának sara, sebesültek vére, alig lehetett rendszeres ellátásban részünk. Az orvosok máshova kellettek. Láttuk, amint szinte percenként jönnek a teherautók halottakkal, sebesültekkel. Magyarokkal, de láttunk közöttük oroszokat is. Hozták, csak hozták őket. — Melyik kórházban rekedtetek?- A Rókusbán. A szomszédban lett volna, de akkori otthonunktól elválasztott az állandó vészekkel teljes Rákóczi út. Bizony megülte az egész Magyarországot a félelem. Nem is a harcok miatt féltek az emberek, hanem azért, mert magára hagyta a világ a magyar szabadságharcot, és ezt nemcsak én, de mindenki, aki megélte ezeket a napokat, azóta sem tudja földolgozni, haraggal néz vissza a történtekre. Nemcsak '56-ban hagyták magukra a magyarokat, hanem már 1848-ban is. Azután jött a megtorlás és a félelmetes bosszú. A magyarokat biztatták, ezt a kis népet a nagy medve, az orosz hatalom ellen, ami már maga is abszurditás volt, de mégis, a magyar pszichének úgy látszik, van egy olyan alkata, hogy egy idő múlva már nem bírja elviselni a nyomort és a szégyent, és nekimegy a hatalmasabbnak, vállalja a reménytelen küzdelmet is. Ez történt 1848-ban, most is ugyanez ismétlődött meg. És ez óriási trauma. Alapjában véve, és nem szégyellem ezt senki előtt elmondani, a magyarságnak most sincs igazi barátja. Hogy miért nincs, ezt nem tudom, csak azt tudom, hogy ez a nép nagyon tehetséges. Lehet, hogy ezért? — Vigasztalásodra hadd mondjam, az elmúlt évben a világhálón kérdést intézett a Time Magazin az internetezőkhöz, mit tartanak a huszadik század második felében, évenként, a legjelentősebb eseménynek. Izgatottan figyeltük, a szavazás hogyan alakul. Az 1956-os év legfontosabb eseményének a magyar forradalmat minősítették, megelőzve Hruscsovnak a sztálinizmus bűneiről tartott kongresszusi bejelentéseit és az Egyesült Államokban megszületett sztrádatörvényt.- Visszatekintve talán elismeri a nagyvilág történelmi tudata forradalmunk valóságos jelentőségét? Tényleg vigasztalást nyújtana számomra is, és mindazoknak, akiknek egész elkövetkező életét meghatározta az emlékezés, és megszenvedtette sorsukat az eltiport szabadságharc következménye. 76
