Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Vári Attila: Szomorú hold

Frieder úgy mesélte ezt az élményét a falubeli suhancoknak, hogy magyar szavakat kevert, szakértelme bizonyítására. Olyanokat, hogy „kallantyú", „zárámpa", „fáradt gőz", amiket a többiek nem érthettek, de irigységgel teli álmélkodással hallgatták a világrengetően nagy utazás egyre hosszabbra nyúló, s folytonosan terjedelmesebbé váló történetét.

Egy másik alkalommal dédapád sínautóvá alakított Balilla Fiatjával mentek a következő megállóig, mert valami baj volt a jelzőlámpával, s a pályamester engedte, hogy nagyapád és Frieder „vezessenek". Markolták a kimerevített kormánykereket, s hiába nyomkodták a gázpedált, mert a motor le volt fojtva, csak olyan sebességgel tudott menni, hogy a sínvégek döccenői le ne dobják a pályáról a vagonoknál jóval könnyebb kocsit. Aztán otthon lerajzolta, szinte emberarcot kölcsönzött a Fiatnak. Az osztott első szélvédő volt a két szem, a motorházból kikandikáló hűtőrács az orra, s az ívesre domborított lökésgátló két nikkelezett szárnya volt a bajusz.- Olyan sebességgel mentünk - mondta a többieknek -, hogy a távírópóznák között nem is láttuk a távolságot, olyan volt, mintha végig magas kerítés lenne a töltés mellett.

Az egész falu ilyen volt. Nemcsak Frieder született otthonülős fajtának. A felnőttek is pontosan olyan hajmeresztő kalandként beszélték el egyszeri fővárosba vonatozásukat, amelyet a vasút megépítése előtt félnapi szekerezés előzött meg, mint ő a mozdony kénfüstös vezetőállását.

Frieder nem különbözött tőlük semmiben. O sem tett mást, mint életük egyetlen élményét, katonaéveket, távoli rokonok látogatását egyre kiszínezettebb formában mesélő szülei, nagyszülei.

Vásárokba is ritkán vetődtek el. A bort és fölös terményeiket többnyire egymás között magyarul beszélő, de a falusiakkal német szavakat jiddissel keverő zsidó kereskedők vásárolták fel. Szent Wolfgang napján, amit egy a Bánságból a faluba költözött sváb szabó hozott divatba, terménycserét is tartottak, de csak egymás között. Fia mégis bementek egy-egy országos kirakóvásárra a közeli mezővárosba, csak ritkán vitték magukkal gyermekeiket, akik a cirkuszi sátrak, körhinták és céllövő bódék körül szerettek volna bámészkodni, amit a takarékos szülők nemcsak anyagi megfontolásból nem engedtek meg, de azért sem, mert mélységesen lenézték a forgás közben visítozó, meztelen alsótestű magyar és román lányokat, akik két kézzel kapaszkodtak a hintakosár láncába, s így nem tudták combjukhoz szorítani szoknyájukat.- Az egyik sátorban, üvegtetejű koporsóban mutogattak egy haldokló magyar huszárt. En már voltam korábban, még Kőszegen, egy ilyen panoptikumban. Látszott, hogy lélegzik, mert emelkedett és süllyedt a mellkasa, s a nyakán tátongó sebből szivárgott a vér - mesélte nagyapád.

Friederékkel, a szüleivel és Frieder bátyjával ment ő is arra az egyetlen vásározásra, amit megélt a négy év alatt, s amiről úgy mesélt, mintha valami egzotikus időutazást tettek volna meg.

Éjfélkor indultak, s reggel nyolcra értek a húsz kilométerre fekvő városkába. A béke utolsó tavasza volt, már túl a fagyosszentektől való rettegés hajnalain is, Magdolna-napi vásárba vitték azt, amiről azt hihették, hogy fölösleg, nem is sejt16