Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Vári Attila: Szomorú hold
- Igazat mondtam, nagyapa! - mentegetőztél, amikor füllentésen ért.- Persze, persze, ez csak amolyan igazság-ersatz volt ugye? A vonat hirtelen fékez, s öledből lecsúszva, mint valami népgyűlés röpcédulái, beterítik a fülke padlóját a Frieder önkéntes rabságáról készülő riportregény kéziratának lapjai. Szétszedted a terjedelmes anyagot, kihúztad az irattartó fémsínjét, s Isten, mintha azt akarta volna, hogy ne legyen időrendisége az elbeszélésnek, amit pedig kínosan igyekeztél betartani, most, mint a jól megkevert kártyalapok, összevissza kavarodtak, külön életet kezdtek a bajosan megszerkesztett fejezetek. Napok óta pihentetted a munkát, volt elég dolgod a szerkesztőségben is, s most, friss szemmel, szúrópróbaként fürkészted mondataidat. A lyukakat kerested a leírásaidban, a meddő, hús és ízületek nélküli tetszhalott szövegeket, hogy a Székelyföldön ellesett életképekkel, valóságmorzsákkal mozgásba hozhasd, s velük temethesd majd be a hiány kátyúit a nevenincs holdbéli szász falu megértéséhez vezető utadon. Nem a Friederről, a nagyapád negyven évig bujkáló szász barátjáról, a riportod tulajdonképpeni hőséről szóló részt nézegetted. Nem ezt a részt lapozgattad éppen. Őt amúgy sem tudnád másként láttatni, mint amilyennek nagyapád meséiből unos-untalan eléd áll. Ő, ha csak kamaszként is, de nagyapád miatt nem lett szögre akasztott marionettbábu a leírásaidban. Az örökkön borzas fejet szinte látod is, a jobbról balra elválasztott, hitlerfrizurás szöghajat is, ami sehogyan sem akart megállni a feje tetején lévő forgó miatt, s amit előbb tojásfehérjével, aztán szappannal akart legyőzni.- Egy nyári zápor az erdő szélén ért minket, s a szappanos lé belefolyt Frieder szemébe. Úgy csípte szegényt, hogy vinnyogott a fájdalomtól. Nem is támogattam, hanem a hátamon vittem hazáig, mint egy lábatlan vakot, s mert nagyon szeretett volna olyan frizurát, mint amilyen Hitleré volt, fenyőgyantával is próbálkozott, aminek az lett a vége, hogy változatos módszerekkel kínozták le azt a ragacsot a fejéről. Égették izzó gyertyánággal is, borotvával vágták az összetapadt hajat, petróleummal is mosták, birkanyíró ollóval vágták, hogy végül aztán nullásgéppel tisztíthassák le a maradékot, s mert szégyellte a tar koponyáját, de leginkább a még jobban látható elálló füleit, szerzett magának egy történelem előtti korból származó bőrkalapot, olyant, amit a hahnok, a faluőrök viseltek valaha. Szinte látod is, ahogy nagyapád kopogtat a csontkeményre száradt, zsírtól fényes fejfedőn, ha nem akart hangoskodni, de figyelmeztetni akarta valamire Friedert. Segesvártól Brassóig, a nemrég még szászok lakta falvakon robog keresztül a vonat. Erődtemplomok, rendezett házsorok húznak el melletted, negyedszázada még német többségű falvak, s ez a szinte már történelmi díszlet arra késztet, hogy még jobban magadba szállj. Meg lehet-e írni élethűen valamit, ami ennyire közelmúlt, s mégis olyan távoli már, mint a Hold túloldalán adatközlését energiahiány miatt véglegesen beszüntető műhold leszálló egysége? Talán abban reménykedsz, hogy majd a Székelyföld-élmény kilendít, vagy hogy ezeknek az utazás közben madártávlatból elsuhanó, a vonat lassítása miatt 8
