Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - „ami a székely nyomorúságot illeti”: Markó Bélával beszélget Kőrössi P. József
között konszenzus jöjjön létre. Ő nemcsak a középnek üzen, hanem sokkal szélesebb skálán, jobboldalnak és baloldalnak is. Én nem szívesen tekintem magam sem baloldalinak sem jobboldalinak. Kós Károlyban találkozhatnánk. Meg lehetne próbálni legalább, hogy találkozzunk. Ironikusan, elítélően beszéltem arról, hogy minden iskolai évforduló alkalmából Wass Albert-verset hallunk. Azelőtt Reményik Sándor-verset mondtak. Lényeges különbség, de tőle is a Templom és iskola című verset, aminek a refrénje: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát." Telt az idő, és ez már nem volt elég. Jött Wass Albert. Nem hiszem, hogy ezt az igényt egyszerűen csak főbe lehetne verni, vagy félre lehetne seperni. A kimondásnak, az identitás másokkal szembeni megvallásának időnként helye lehet egy ilyen Erdélyben, csak meg kellene keresni a komplexebb, igazabb művészi kifejezését. Meg kellene keresni azokat az irodalmi, művészeti értékeket, amelyek ezt az igényt is úgy tudják megfogalmazni és kielégíteni, hogy ne sértsenek, ne bántsanak. A szándék ne a sértés, ne a bántás legyen. Nem kell a kecskét összebékíteni a káposztával, anélkül is megmaradhat a kecske is, meg a káposzta is.- Felejtsük el, hogy politikus vagy. A költő szavának, akit sok helyre hívnak, van-e súlya? Ha az, amit itt elmondtál, gyakrabban lenne nyilvános, lehetne-e nagyobb súlya, hatása is? Te elvárod-e magadtól, hogy hallasd a hangod akkor is, ha az nem azonos a közhangulattal?- Különös lenne azt állítani, hogy nincs módom ezzel kapcsolatosan is külön véleményt megfogalmazni, és azzal mások véleményét befolyásolni. A kérdés az, hogy megtettem-e elégszer? Nem gondolom, hogy elégszer megtettem, hogy kellőképpen, hogy erővel és a szükséges hangsúllyal, gyakorisággal mondtam volna erről véleményt. A politikusi státus nem mindig alkalmas a közvélemény ilyen jellegű befolyásolására. Készséggel elismerem, hogy politikusként nekem elsőrendű és legfontosabb teendőnek mindig az tűnt, hogy egyben tartsak ízléseket, opciókat, ideológiákat. Én politikusként is nagyon távol állok Kövér Lászlótól, de nemcsak én, hanem Erdélyben bárki megmondhatta volna, aki egy cseppet is ismeri az itteni valóságot, hogy Nyírő József temetését, Nyíró József ügyeinek rendezését nem rá kell bízni, mert akkor ez lesz belőle. Persze lehet, hogy éppen ez volt a szándék. Hogy ne sikerüljön. Én az ilyesmit nem tudom elfogadni semmilyen politikai megfontolásból. Ha fölsorolnám, hogy milyen szobrokat avattam az évek során, kiderülne, hogy nem mind fontos személyiségek, de Wass Albert-szobrot nem avattam.-Hafölkérnek, avatnál?- Nem! Azt hiszem, nem. RMDSZ-elnökként sem avattam volna, de lehet, hogy ezt akkor nem mondtam volna ki. Elismerem, hogy az RMDSZ elnökeként egy ilyen felkérést azzal hárítottam volna el, hogy elküldök magam helyett valaki mást. Azt lüszem, nem avattam volna. Politikus számára pontosan ez az egyik legkomolyabb probléma: az állandó kompromisszumkeresés. Persze, most az sem lenne jó, ha Wass Albertet a gonosz megtestesítőjének tekintenénk. Annál azért az életpályája is bonyolultabb. Amit én tehetek most és az elkövetkezőkben, hogy megpróbáljam legyűrni azt a politikusok számára nagyon kényelmes álláspontot, miszerint az értelmiségiek ne szóljanak bele a politika dolgába. Egyre gyakrabban találkozom olyan politikailag el nem kötelezett - ha van ilyen - értelmiségiekkel, akik igénylik, hogy beleszólhassanak, de ezt a politika nem akarja. Az igazi az lenne, ha értelmiségi és politikus, művész és politikus együtt lenne, szövetségben lenne, én ebben lennék partnere mindenkinek. Nem biztos, hogy ennek érdekében mindent megtettem, amikor csak politikus voltam. * * * 73
