Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - Szigeti Csaba: W+10, avagy Weöres Sándor Finaléjának költészettörténeti elhelyezése
Ezeket az 1960-as években Magyarországon is használt fogalmakat azért kívántam föleleveníteni, hogy belássuk, milyen lehető finomságú történeti érzékkel kell ma már közelednünk Weöres Sándor életművéhez és a fél évszázaddal ezelőtt megszületett műalkotásokhoz. E vizsgálat arra szeretett volna rámutatni, hogy nem elegendő azt mondani, Weöres a klasszikus modernizmus költője volt, vagy bármi hasonlót. A Finale tipológiailag igen közel áll Jean Lescure találmányához, ami a költeménycsinálás természetét illeti. Ez számomra azért fontos, mert immár majdnem negyedszázada ismerkedem az OuLiPo műveivel és történetével. Majdnem negyedszázada vágyakozom arra, hogy akár a közelmúltban, így, utólagosan körvonalazódjon egy magyar OuLiPo. Bár a 17. század legújabb kutatásai szép eredményeket hoztak a szö- vegcsinálás és a kombinatorika összekapcsolásának területén, matematika és költészet összefonására csak csekély és egymástól elszigetelt 20. századi példákat találtam (Tamkó Sirató Károlynál, Marsall Lászlónál és egyebütt). Sokat vártam e tekintetben Weöres Sándor életművétől. Ami az OuLiPo 1970-1980-as évekbeli törekvéseit illeti, ezek között hangsúlyosan szerepelt egy trubadúr eredetű kombinatorikus költészeti forma, a sestina kutatása és oulipói tovább- írása. Nem az első magyar sestinát ugyan, de ennek közvetlen előképét fedeztem föl A szegény kis üdülőgondnok panaszai című Weöres-költeményben, amely az Egybegyűjtött írások negyedik kiadásában jelent meg először. Előkép csak, mert kombinatorikusán pontatlan, de az a sor járt az eszemben, hogy „Nem megy a szinusz-tétel, Sándor!" Mintaképét pedig nem a kortárs francia poétikai törekvésekben láttam, hanem Danténél találtam meg: a Versek Pietra asszonyhoz, vagyis a Rime Petrose ciklus mindössze öt költeményéből Weöres Sándor négyet fordított, melyek közül a Sok kurta nap és nagykaréju árnyék kezdetű szerelmi panasz-vers bizony egy sestina. Weöres Sándor egyéb költeményeiben sem láttam meg határozottan kombinatorikus szerkesztési törekvést, csak a régi-régi variációs műalkotásképzés iránti erős vonzódást. Most örülök annak, hogy van ez a W+10. Hogy örömöm mégse legyen akkora, beszámolok ennek az írásnak az adósságairól. Nem tudok elszámolni a Finale álló betűkkel szedett és nem is olyan kevés sorával. Nem tudok beszámolni az 1., a 20., a 22-24., a 26-27. az 50. és az 52-53. sorral. Ez bizony sok. Holott az egyes sorokon belül a jelentés széttartása ugyanolyan erős, mint a kiinduló szövegre visszavezetett soroké (a legerősebben itt: „azonban és a üvegszemü futnak"). Pedig többször, sokszor végigolvastam Rákosi Viktor regényét. Olyan esendőek vagyunk! Mondottam, hogy semmilyen közvetlenül értelmezhető kapcsolat nincs az Elnémult harangok és a Finale között, azért, mert a költemény mintegy elrejti, eltörli a genealógiai kapcsolat nyilvánvalóságát. Azért az föltűnő, hogy a 'végy ki minden 10. szót!' meg- vagy kikötése a hivatkozott regénykiadás 7-14. oldalán lép helyenként működésbe, ám másutt nem. Vagyis céljaira Weöres a regény I. rész 1. fejezetét használta föl, mást nem. Éppen azokat a részeket, amelyek II. Vilmos császár kölni látogatását beszélik el, katonákkal, tömeggel, az emberek felgyülemlett izgatottságával. Azért ez az izgatottság - a szintaktikai törtségen és a szóanyag jellegén keresztül - átmegy a Finale szövegébe. 40
