Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - Ócsai Éva: Az Orbis pictus 100 verse
általa jellemzett természeti látvány viszonyát, a mikro- és makrokozmosz ellentétét építi fel, valamint az általános alanyként megfigyelő én korlátozott érzékelési lehetőségét („csak annyit látok,/ mint csarnok ívén mászkáló bogár"). Az Orbis pictus első tíz verséből az utolsó négy a nem létezőket ábrázolja: a hetedik vers címe Találkozás a senkivel, a következő három versszak pedig ugyanahhoz a címhez tartozik (A semmi). A nemlét ábrázolása Weöres Sándor ötvenes években készült írásaiban többször is előfordul, mint például a Medeia (1954), az Orpheus (1955) és a Minotauros (1956) című versekben.31 A teljesség felé című kötet a nem létezőket az emberi létezésen túli valóság részeként ábrázolja: „Van Isten? Nincs Isten ? - Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz. / Van öröklétem? Nincs öröklétem? - Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és nem-lét ugyanaz. "32 A hetedik vers a címével (Találkozás a senkivel) tematizálja a dialogikus viszonyt, ami az én és az álmában megjelent és megszólított koldus között jön létre, szubjektummá alakítva az álombéli, fiktív alakot. A vers azzal az ellentéttel kelt feszültséget mozgalmas képeken keresztül, ami az álomban megtagadott segítség és az éber segítségnyújtás vágyának hiábavalósága között jön létre. A 8-10. vers közös címe A semmi, és ez a három vers a világűr végtelenében zuhanó ént, az alvás közben beszélő istennőt és a létre nem kelt jelenségeknek éneklő gödör szürrealitását rendezi versekké. A semmi, a képzelet és a valóság viszonyáról Weöres Sándor A teljesség felé című kötet egyik részletében (A képzelet) ekképpen fogalmazott: „A Földön mindaz, ami keletkezik és elmúlik, valóságnak neveztetik; csak éppen a képzelet tűnik olyannak, mintha teremtményeit a semmiből húzkodná elő. Az ál-semmi, ahonnét a képzelet merít: a valóság; s a sok külön-lévő ál-va- lóságban csak az a valódi, ami bennük semminek, képzeltnek rémlik: érzékelhetetlen, közös lényegük, a változó megnyilvánulások mögötti változatlan létezés."33 Comenius az antropológiai ismereteket az ötödik tematikus egységben, a 36. fejezettől (Homo) írja, és e fejezetben felsorolja az újszülött fiú és lány későbbi életszakaszait. Az Orbis pictus versei ehhez a képhez és ismertetéséhez kapcsolódnak a következő tíz vers első három részével: a 11. a Fogantatás, a 12. a Születés, a 13. pedig az Ifjúkor címet kapta. A Fogantatás című vers az előtte lévő három vershez kapcsolódik, mivel a versben megszólaló én a fogantatás előtti nem létezésére az álom, az idea megszemélyesített képével utal: „A városban nők s férfiak mulattak. / Felettük szálltam, mint álom-gomoly. / Meleg páráik vontak, rámtapadtak, / így lettem méhben föld-fia, fogoly. "34 A Születés című, elbeszélő hangú vers arra az ellentétre épül, hogy a születéssel egy időben valaki meg is hal, az Ifjúkor című vers pedig párhuzamot von a kamasz fiúk és a lányok között, akik vagy a képzeletvilágukban, vagy önbizalomhiánytól szenvedve pazarolják el fiatalságukat annak megélése helyett. Az érett korhoz kapcsolódik a 14. vers (A munka), amely narratív hangon a fizikai és a szellemi munka ellentétére és kapcsolatára épül: érzékletes 31 Bartal Mária: Orfikus impulzusok Weöres Sándor költészetében. Literatura, 2009/1., 40. 32 Uo. 33 Egybegyűjtött írások 1. 508. 34 Egybegyűjtött írások 2. 187. 23
