Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - Lénárt András: „Kiszabadulva” – 56-os diákok nyugati kalandozásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján

már tényleg saját kezükbe kellett venniük sorsukat. A fellendülőben lévő német és svéd gazdaság azonban a kedvező munkavállalási és kereseti lehetőségekkel „segítő kezet" nyújtott a már-már kilátástalan anyagi helyzetbe került magyar diákoknak.

Emlékszem rá, hogy répát kellett egyelni, és a répának az egymás közti távolsága egy 7-től 9 centiméterre kellett, hogy legyen. Szóval azt kellett egyelni, ott négykézláb csináltuk, és meg volt adva, hogy egy kilométerre ennyi és ennyi pénzt kapunk... Ez nekünk szokatlan volt, mer' nem órabér volt, hanem tényleg teljesítményre ment, és akkor mindenki kapott mit tudom én öt vagy hat sort. Egy sor jó hosszú volt. Az ellenőrzés alatt megnézték, hogy jól volt-e csinálva, és akkori megkaptuk a hozzájáró pénzt. És akkor szintén jól kerestünk. Az ember belegondol, hogy volt már csak relatív, volt olyan, hogy megkerestünk 100 koronát, svéd koronát. Az akkor átszámítás szerint - azér' emlékszem rá, mert akkor elég sokat számolgattunk - az 500 schilling volt. És akkor Ausztriába' egy havi fizetés, aki valaki 2000 forint, 2000 schillinget kapott bruttó, az egy jó fizetés volt, tehát mi egy nappal a negyedrészét megkerestük. Hát, mondom, négykézláb kellett dolgozni, és négykézláb menni 10-12 órát, és volt, aki csak egy kezére tehénkedett, az aztán a harmadik nap már nem tudott dolgozni, mer egyszerűen bedagadt neki a csuklója... Diákok voltunk nagy részben, de nem csak magyarok, természetesen. Németek, dánok, olaszok, Jugoszláviából volt egy pár, és akkor elég sokan voltunk magyarok erre a szezonmunkára. Csépeltük a zöldborsót, fantasztikusan kerestünk, és akkor visszajöttünk Ausztriába.

A pénzkeresés már magában nagy élmény lehetett az intemátusokban csak zsebpénzhez jutó diákoknak, illetve később az egyetem megkezdéshez ösztöndíjakat kapó fiataloknak. Év közben is egyre inkább vállaltak segédmunkákat, de az alkalmi munkák egész más nagyságrendet képviseltek, mint a két-három hónapos nyári, nagy erőbedobással végzett szezonmunkák. A diákoknak érdemes volt hajtaniuk, hiszen addig sosem látott pénzt kereshettek meg. Nem véletlenül vált a pénzszámlálgatás legkedvesebb időtöltésükké - húsz-harmincezer schillinggel hazatérni már előre is szívet melengető és megnyugtató érzés lehetett az ínséges időkben. Mivel a magyar diákok közül sokan fordultak meg Svédországban, feltételezhető, hogy a remek kereseti lehetőségnek hamar híre ment a többiek között. Aki tartotta a kapcsolatot a volt iskolatársakkal - márpedig az első években ez jellemző volt -, előbb-utóbb kijuthatott a skandináv „Kánaánba".

L. A.: És hogy szerveződött a munka? Tehát hogy kerültek ki?

Károly: A munkát hogy? A munka először az egyik osztálytársunknak a szülei, akik Svédországba' éltek, mondták, hogy ilyen lehetőség van, ők tudnak róla. A Findus vesz idénymunkásokat. És akkor ott egyszerűen elkértük a címet és írtunk, hogy szeretnénk ott dolgozni. És akkor kaptunk egy, tulajdonképpen egy előszerződést, amivel föl tudtunk menni. Akkor kellett vízum is még, mer' nekünk állampolgárság nélküli útleveleink voltak, az úgynevezett „Nansen" útlevél. A genfi konvenció után. És evvel a papírral bementünk a svéd követségre, kaptunk vízumot, munkaengedélyt 3 hónapra. És akkor, mint ilyen vendégmunkás voltunk, és próbáltuk elintézni, az a diák, mint például én, egy mezőgazdasági gimná.. ö, ö, egyetemen voltam, hogy azt az időt ismerjék el gyakorlatnak, akkor nem kellett fizetni. És Svédországba' az adó, az egy komoly összeg volt. Ez többször sikerült, és azt hiszem, összevissza négyszer voltam. Kétszer sikerült, kétszer nem. Mer a nyugdíjintézetnek Svédország, azt hiszem, öt hónapot visszaigazolt, hogy én akkor fizettem, és ezt, mivel Európai Unió, közös unió van, ezt beszámították az én mostani nyugdíjamba... A szervezés úgy ment, hogy a diákszövetség is indított külön vonatokat föl, mer' rengeteg osztrák járt Svédországba dolgozni, mindenhova. Nagyon szerettünk volna hullamosónak menni, mer' állítólag ott nagyot lehetett, még többet lehetett volna keresni.

42