Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - Lénárt András: „Kiszabadulva” – 56-os diákok nyugati kalandozásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján

megvolt az előnyük, hogy fel lehetett vágni a lányok előtt, és a magyarországi rokonokat is meggyőzhette a kibontakozó „vagyonosodásról".21 A lényeg talán mégis a mobilitás, a száguldás, egyszóval a szabadság fokozása volt.

[...] Ott persze, persze azért, azért csak büszkék voltunk azért, hogy mi Magyarországról származunk, és mi megengedtük magunknak ezt a luxust - a luxust idézőjelbe -, hogy fölraktuk a magyar zászlót az izére, a motorunkra, és hát ez persze ez egy, egy jel volt a részükre, ugye, hát valaki látta a magyar zászlót, és magyar volt, akkor hozzánk szólt. Ja? És hát Hollandiába, és Belgiumba elég, elég sok honfitársunkkal találkoztunk. Nem beszélve arról, hogy olyan honfitársunkkal is találkoztunk, akivel itt Ausztriában érettségiztünk, és érettségi után, ugye, nem maradt mindenki itt, hanem... egyesek, ugye, elmentek, elmentek külföldre.

A „forradalmárokból" „szelíd motorosokká" átalakult fiatalok nem keltettek rossz benyomást az utakon és a városokban. Többször beszédbe elegyedtek velük, és ki is segítették őket. A kőrútról sok részletet nem árult el, de a többi úti történettől megkülönbözteti, hogy akkor tényleg a szabadságvágyukat élték ki, míg a későbbi utazásoknak a pénzkeresés volt az elsődleges célja. A menekültek fogadtatása, a korabeli fogyasztói árak, valamint az osztrák kereseti lehetőségek kapcsán kanyarodott vissza a beszélgetés a svédországi munkavállaláshoz. István 1960-ban jutott ki először Svédországba, de mivel Ausztriában már nem volt idejük a munkavállalási engedély beszerzésére, egy hónap elteltével el kellett hagyniuk az országot.

[...] A rendőrség, ugye, jött. Hát szóval nem, nem csináltak semmit az égvilágon, csak fölszólítottak, hogy menjünk, menjünk haza. És akkor nekünk egy hónap után vissza kelletett menni. Hát mi szerettünk volna tovább ott maradni, mert hát ugye Svédországban oltári nagy pénzt lehetett keresni. Különböző helyeken. A diákok, ugye, kiismerték magukat. Ott a halottmosástól kezdve, ugye, minden volt ott, amit csak el tudsz képzelni. Hát az orvos, az orvosi egyetemről lévők, azoknak ez egy olyan szuper állás volt, az izémosás, mert hát ugye ezt még mindenki azért mégse tudja csinálni. Ja? De hát a jövendőbeli orvosoknak az, az tájt mindegy volt, hogy halottat mosnak, vagy nem mosnak. És ezért nagyon-nagy pénzt fizettek. És hát, egy csomó diák, persze nem csak a magyarok, hanem hát az osztrák diákok is, ugye, fölmentek Svédországba dolgozni. Aztán Svédország után jött Németország. Akkor már, ugye, egy kicsit, kicsit úgy nézett ki a dolog, hogy abbahagyom az izét, az egyetemet, és akkor egyszer dolgoztam hat hónapot Németországban, és egyszer pedig három hónapot. [...]

Az egyetemi tanulmányok megtorpanása mellett talán ez volt az első komolyabb kudarc István ausztriai tartózkodása során. A svédországi és németországi nyári munkák döbbentették rá az egyetemistákat, hogy viszonylag rövid idő alatt sok pénzt lehet keresni, amiből Ausztriában „pianóban" akár kilenc hónapig meg lehet élni. Az egyetemen nehezen boldoguló diákok egy része nemcsak nyáron, hanem év közben is munkát vállalt, ami persze csökkentette az egyetem befejezésének esélyét, viszont egy kis alapot adott a továbblépéshez. Érdekes megfigyelni, hogyan vezet az út a szabadságvágy kitombolásából a nyári munkán át a napi megélhetés cseppet sem kalandos problémájához. A pénzkeresés mellett ritkán bár, de némi szórakozásra, világlátásra is mód nyílt.

21 Egyik interjúpartnerem mutatott egy 1961-ből származó képet, amelyen édesapja pózol az újonnan vett Berva motorkerékpáron. A presztízstárgynak ebben az összefüggésben csak tovább nőtt az értéke, mert a fiúk néhány évvel a menekülés után ugyanolyan drága fogyasztási cikkel rendelkeztek, mint otthonmaradt apáik.

40