Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - Kurdy Fehér János: Kafka és Rilke a Duna-parton; Álomkisasszony támadása; Táncrend

Felemeltem egy betontömböt és odébb vágtam.

Ebben a hajításban telt el a dél, amint a Nap elérte legmagasabb pontját.

Az elmozdított súly helyén, kemény a föld, várja, hogy fellazuljon,

Bevetik, vagy majd gyom nő rajta a kutyák örömére.

Tízezer perc a telefon, és a skype mellett. Megtehetem, hogy elfelejtsem?

Rövidre fogom, mert érzem, a víz a part alá mos mint űrt,

Hová a tartó kövek alattam szédülten bedőlhetnek. Meghívtak az említett Déli ebédre, de nem mentem, így éhes maradtam, most pedig háborog a Gyomrom, sok a savam. A föld összes elképzelhető kémhatása, minden ok, Okozat, maga a Véletlen Herceg, amint keveri üstjében a savat.

Közben az uszály kapitánya kikészíti a vámpapírokat. Az ellenőrnő, Mosolygós családanya, sorolja, mi nem jó, de mégis ráüti a pecsétet. „Pakolhatnak! Mindig így van, hogy a nyomtatvány felénél rontják el A kimutatást. Eggyel több, már nem oszt, de ha felszorzom, hogy Mindig ez van, kicsit elkeserít. Viszlát, szép napot kapitány!"

Egyszerre lépek a vámos nővel, megemelem a kalapom. „Hölgyem!"

Túlélő cowboy ként, lóra szállók. Vicces az egész, mégis maró szégyen Tölt fel, mert a távolban szól egy új hatlövetű, míg én a maradék két golyómmal Hátat fordítok a víznek. Ez nem a Missouri, más dakoták, és mástól Félnek, csak a harc maradt a zászlórúd szegletében.

Egy búcsúmondaton csúszik el a beszámoló. Idézet.

Nincs tovább. Az erdő a helyén maradt. Most a hátam mögött Jönnek a Dunához lefelé az őzek. Szelíd szemükben Pátosz és irónia, a két jóbarát támogatja egymást a Vadak és a világ közötti résben: „Változtasd meg élted!"