Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 1. szám - Jenei Gyula: Olló
Jenei Gyula Olló nagyanyámnak több ollója is lesz: kisebb, nagyobb, élesebb - de leginkább azt szeretem majd, aminek gyűrűi alatt a kiöblösödő, ci- rádás fémszárakon egy férfi és egy nő arcképe domborodik, néznek egymásra száz évig is. baloldalt a férfi, jobbról a nő. vonásaikat már nem lehet majd kivenni, egyébként is aprók a portrék, de nagyanyám állítja, hogy azferenc józsef és sziszi. ő persze erzsébet királynénak fogja mondani, s a félszárú pápaszem mögül elnézi nagyon öreg szemével a megkopott vonású fejeket, amiket még tovább koptatok, ahányszor smirglivel kifényesítem őket. amikor ezt a verset írom, már nem fogok emlékezni, hogy nagyanyám fiatalasszonyként, még a monarchia idején, kapta vagy vásárolta az ollót, pedig kisgyerekként sokat hallgatóin majd, amint boldogan mesél, mindenről, mesél gépészkovács férjéről, és apám nővéréről is sokat, jolánkáról, aki tizenkét évesen halt meg vérhasban, apám akkor csak hat volt, de túlélte, és majd a koronázásról is mesél nagyanyám, károlyról és Zitáról, akkoriban még pesten laktak, megbecsüléssel említi a királyi párokat, én meg nyirbálok valamit az ollóval, s ferenc józsef és erzsébet arcképe minden nyisszantáskor közelebb kerül, de el sosem érik egymást, csak a gyűrűk csattannak majd fémesen, s az élek súrlódnak fémesen, és majd feloldódik a múltban a jövő, és majd eltemetjük nagyanyámat, és majd elfelejtem a történeteit, csak hogy voltak, arra emlékszem, és csak az olló marad utána, és a varródoboz a gyűszűvel, aztán a gyűszű is elvész. az ollót viszont megéleztetem, és asztalomon tartom majd akkor is, amikor írom 45
