Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Lengyel András: József Attila vágó Mártához írott leveleinek sorsa: Kis magyar kultusztörténet
február 27-én) e-mailben mondta el, mi történt. „Az előkerült JA-leveleknek érdekes története van. Örülök, hogy elmondhatom, mert így legalább megmarad a szakma számára, és talán valamikor valaki a többinek is nyomára bukkanhat. A leveleket a JA-hagyaték kezelőjeként én vettem meg dr. Holló Istvántól. Hajói emlékszem, ez 1964-ben történt. [Ez, mint láttuk, tévedés, de a memória ilyen botlása természetes, s a történet egy része csakugyan 1964-re csúszott át.] A dolog ott kezdődött, hogy az Új írásban kezdték újraközölni a Vágó Mártához írott leveleket, és az első közlés tartalmazta az első 5 levelet. Egy délután megjelent a múzeumban egy igen jól öltözött úr (Holló István) azzal, hogy hozott néhány, egy Márta nevű lánynak szóló, feltehetően József Attilától származó levelet eladásra, amit londoni látogatása alkalmával a felesége nagynénjétől kapott búcsúzóul a repülőtéren. Ha érdekel bennünket, bár nem tudja, hogy eredetiek-e. Elállt a lélegzetem, ezt ügyfelem érzékelte is, megjegyezvén, hogy úgy látszik, nem tévedett. Azonnal feltűnt, hogy a behozott anyag az Új írás első közlésével pontosan megegyezik. Megkérdeztem, hogy megvan-e a többi is? Azt mondta: igen, van még több is, és a JA anyagon kívül még valami Kossuth és Arany János kézirata is van, amit ugyancsak behozna a múzeumba, ha meg tudunk egyezni. Közöltem vele, hogy mindenre igényt tartanánk, ha megválna tőlük. Kérte, hogy első lépésként az öt JA-levélről tárgyaljunk, arra tegyek árajánlatot. Mivel ezt egyedül nem tehettem meg, kértem, hogy hivatalos átvételi elismervény ellenében hagyja ott a kéziratokat, és másnap jelentkezem a múzeum ajánlatával. Az ilyen nagy értékű anyag esetében az volt ugyanis az ügyviteli rend, hogy a főigazgató vezetésével (aki akkor Horváth Márton volt) egy bizottság döntött a vételárról [...], másfelől, ha az érték a lehetőségeinket meghaladta, a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályához kellett fordulnunk segítségért. A bizottságnak mindenképpen látnia kellett a felajánlott anyagot, hisz annak állapota befolyásolta a felajánlott árat. Dr. Holló közölte, hogy semmiképpen nem hagyja ott, vagy most mondok valamit, vagy elviszi máshová. Nem tudtam mit tenni, leültettem, és berohantam Horváth Mártonhoz, hogy megbeszéljem vele, mit tegyünk. [...] Azt az utasítást kaptam, hogy mindenképpen érjem el, legalább egy órára hagyja itt az úr nálunk az anyagot, hogy azalatt egyfelől ő beszélhessen a különgyűjtemények főnökeivel (Varjas Béláné, Sára Péter), másfelől, hogy én lefotóztathassam a leveleket. Mert ha nem tudnánk megvenni, legalább maradjon róluk másolat az irattárban. Ügyfelem nagy nehezen belement a dologba: egy óra szabad lehetőséget kaptam. Rohantam a fotólaborba, egy újabb csatába. [...] Holló dr. megérkezése előtti percekben értem föl a szobámba, teljesen kimerülve, hisz nem egyenes dologra kaptam utasítást. A gyűjteménynek felajánlott anyagot ugyanis nem lehetett volna lemásolni a tulajdonos előzetes engedélye nélkül. [...] Ekkor a főigazgatóval való újabb megbeszélés alapján mint legmagasabb árat: 2000,- Ft-ot ajánlottam fel a levelekért. Holló dr. teljesen fölháborodott: mit képzelek én, ki ő, hogy neki, a fogorvosnak, ez kevesebb, mint egy heti jövedelme, ha csak ennyire becsüljük az általunk is értékesnek tartott anyagot, neki a filléres összegnél sokkal jobban megéri, ha csupán baráti összejöveteleken mutogatja a leveleket a vendégeinek mint a saját gyűjteménye részét. Erre én a korábbi (a fotólaborbeli) idegfeszültségtől, a durva szótól, megalázottságtól, meg a levélanyag végleges eltűnésétől félve is (szégyenszemre) elsírtam magam. (Nekem akkor talán 1600,- Ft volt a havi fizetésem.) Az alkuban nem várt fordulat történt. Ügyfelem a sírást látva nagyvonalú lett mondván: ha nekem ez ennyire fontos, akkor tekintsem úri gesztusnak, hogy itt hagyja, ha még 500,- Ft-tal megtoldom az ajánlatot. Erre ugyan nem volt felhatalmazásom, de megtettem, gondolván, hogy legföljebb levonják a fizetésemből. A főigazgató utólag jóváhagyta ezt az önkényes lépésemet. Hát így került a múzeumba az öt Vágó Mártához írott József Attila-levél." Vágó Márta nem mindjárt értesült a hírről, csak valamivel később, akkor azonban, érthetően, fölháborodott: hogyan kerülhettek a neki címzett s megsemmisültnek hitt levelek a múzeumba? S mivel, még apja révén, régi jó kapcsolatban állott Keresztury Dezsővel (1904-1996), aki nemcsak költő és irodalomtörténész volt, de egy időben miniszter is, azaz 63
