Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Bencsik Orsolya: A halál és a vidék találkozása két műkedvelőben : Juhász Erzsébet portalanítja Szenteleky Kornélt
Erzsébettel köttetett házasság előtt29 az orvos SZA, aki természetesen „szakavatott ismerője volt kezdettől fogva a benne pusztító kórnak"30, a szubjektum magatartásmódja és a betegség között kauzális kapcsolatot lát, ily módon a betegsége magatartásának következményévé válik: „miért akart ő mélyebb lélegzetet venni mindig is, ha nem bírta tüdővel? Miért akart többet, ha nem győzte szusszal? Ez volt a sorsa, így is fogja befejezni, ellobogva a puszta elragadtatásban. "31 Iróbarátainak látogatása során, amikor beszámolnak neki az Új Hang egyik irodalmi estjéről, melyen SZA betegsége következtében már nem tudott részt venni, végességének tudata egy újabb megvilágításba kerül, egy újabb tónust kap, rezignáltsággal bővül: „ Úgy érezte, e pillanatban sikerült először igazából leszámolnia a földi hiúságokkal, most szabadult meg először attól, hogy ne önnön kimaradását érezze mindenhatóan adva mindabban, ami körülötte történik. "32 A Márton-hegyi szanatóriumhoz köthető, és az azt egy héttel megelőző történések világítják meg az individuumképződés, a halál és a vidék viszonyát, tulajdonképpen az egyedi és az általános (pontosabban ebben az esetben kollektív) problémáját. Mint ahogy már szó esett róla, a halál szemszögéből, tapasztalatából döbben rá a szubjektum önmaga megis- mételhetetlenségére, majd ezt követő lépésként a világ egyediségére. SZA esetében ez a tudat átvezet a szubjektum öpusztító mechanizmusába, az önrombolásba, és a haldoklás körül forgó személyes élet helyett a közösségi léttel, az irodalommal való foglalkozásba.33 Az önhibaként érzékelt betegséggel (ami egyébként a vidék szellemének szándékolt eljárása, hiszen a tőle másban önmarcangolást, önhibát vagy bűntudatot teremt) és a kollektívával szemben önmaga alulra helyezésével együtt jelenik meg a haldoklás végső stációjában az individuum önsemmísitése is, a rezignáció felerősödik és a világ céltalansága és oktalansága is belátásra kerül. A Műkedvelők SZA halálával ér véget, SZA irodalmi tevékenységének akkori kortársak általi támadásával (azzal, hogy SZA/SZK vicinális irodalmat hozott létre), és a temetésen elhangzó búcsúbeszéd kezdetével, mely azonban éppen a rejtőzködő, folyamatos mozgásban levő individuum jelenvalóságát állítja, „...töretlen híved maradunk halálod órájáig, s követünk a törésen, amit te vágtál ezen a kiszikkadt, kemény ugaron. Mert csak porhüvelyed száll a sírba, törhetetlen hited s szellemed köztünk marad, s világít: in aeternum. "34 29 Ezzel a házassággal jelenik meg a saját halál tapasztalatának problémája és kérdése. A haláltapasztalat Heidegger szerint mindig mások halálának a tapasztalatát jelenti, sohasem a saját halálét. A Műkedvelőkben a házasság megkötésével, mivel Erzsébet szeme előtt, fizikai közelségében történik SZA haldoklása, Erzsébet részese lesz a másik halálának, így a haláltapasztalat ha nem is válhat ténylegesen önmaga meghalásának egyedi tapasztalatává, de mindenképp kitágul, és folyamatszerűségében láthatóvá válik: „Erzsébetnek az által a döntés által, hogy végképp mellé szegődik, hézagtalan következetességgel adatik majd meg a saját halála, mely kín, gond, szerelem közt önsorsából nő ki lassúdan." - Juhász, Műkedvelők, i. m., 85. 30 Juhász, Műkedvelők, i. m., 79. 31 Juhász, Műkedvelők, i. m., 79. 32 Juhász, Műkedvelők, i. m., 89. 33 Mindezt jól tematizálja Erzsébet viselkedése, viszonyulása: „A kétségbeesésig tisztában volt azzal, mennyire halaszthatatlan Aurél szanatóriumi gyógykezelése, hogy semmilyen ügy sem lehet olyan fontos, mint maga az élete, s mégis: látva, hogy férjének az élet sem olyan fontos, mint az, hogy szenvedéllyé hatalmasodott kötelességének eleget tegyen, végül ő is teljesen alávetette magát e szenvedélynek: szinte az észrevehetetlenségig elnémította személyességét, Aurél fejével gondolkodva ítélte meg a helyzetet. Segített neki, azaz cinkosává szegődött az önpusztításban." - Juhász, Műkedvelők, i. m., 105. 34 Juhász, Műkedvelők, i. m., 119. 111
