Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Tandori Dezső: Réváldozat : Forrás-mű
De én: földön alszom, és MINDEN ALKALOMMAL ez van: fel tudok-e tápászkodni? Láttam és hallottam ilyen halálokat: „aztán" - 3 hónap, 7 év fekvés, fekvés, fekvés. De Kooning festővilágnagyság az utolsó 8-9 évét töltötte teljes... én nem tudom, miben. A nevét nem tudta leírni, egy ép gondolata, mozdulata nem volt - 80-90 éve körül így. És műve tündököl. A mű azonban már tematizálás. Az, hogy én írok, fél részben tematizálás: amit írok, meg hogy megjelenik. De a tematizálatlan az, hogy késztetésem van. Szentlélek, védj, ha azt írom, nekem az egzisztencialitás ott kezdődik, hogy igazi késztetésem is alig van már. Jó ég, mi? Vagy nagyon is átlagos? Ld. N.N.Á. „csak élni..." - ? Jól elszaladtunk. Hol van már, hogy húszévesen sítalp nélkül szlalomoztam német hegyekben, köveken? Hol van, hogy 7 éve még eljártam Kosztolányi szobrához, megmegfogtam kezét, bronzkönyvét? Abbahagytam a Kártyabajnokságot medvéimnek, madaraimnak. Jó, ez kit érdekel? De társnémmal 65-70 ezer játszmát váltottunk így a 3 ligának, majd egymagám én 16 ezret, annyira kellett a dolog. És akkor? Egyik napról a másikra vége! Lassan el is felejtem! És Bécset, Párizst, Londont, lovakat, zenélést... lassan hagyok elúszni a réven mindent. Két part közt? Egyiket se látom igazán. Testemmé-lelkemmé válnak felírt „felismeréseim". Ihlet Úr már nem megvalósításra biztat, csak meglétre. Hé, ti... ott! Itt ücsörgők, így. Meddig még?! * Ám viduljunk inkább. Kosztolányival, meg a 75 éve halott Karinthyval. A múltkor pl. megálltam a Móriczon, ahonnét Kosztolányi tere, meg Frigyes úr utczája felé látni. A szobor, K. Dide úré, oda 300 méter. Sose fogom már megtenni ezt az utat ekképp! Ld. Kafka, a szomszéd faluról. Ahová az ő rokona, mint mondja, elképzelhetetlennek tartja az eljutást akár egy élet hosszán is/se. S nem így vagyok-e mindenemmel? Már inkább csak fohászkodom, de nincs, hahaha, hogy nekifohászkodom. Jól járom a nyelv labirintusát, nem? Legalább nem latrinintusok. S nem tusakszom. Ünnepeljük a 75. halálfordulót. „Mit, évfordulók! És egy pillanat alatt felfordulok." (v. félrefordulok) Haiku-vers akkor lenne, ha így írnám, eleve: „...fel-felfordulok". De ennek nincs értelme, eleve, vagy túl reményteljes, mert vicc. Vicceljünk hát, mondom. „Nincs jelentősége a történéseknek. Nincs történése a jelentőségeknek." Ah, egzisztencialitás? * Visszamenőleg omlott össze az életem. (Viza-visszamen.) De teljesen, csak szerencsére nem teljesen, nem mindig, soha. 48
