Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 2. szám - Háy János: Európa, über alles
fogaskerekek. Mindenki olyan nyugodt, mintha marékszám szedné a Xanaxot, holott csak a rend működése nyugtatja le őket, nem kell görcsölni, hogy valami váratlan történik. A szobát tízkor kell elhagyni. Nem hagyom. Bekopognak. Aggódnak, talán valami bajom van. Nem, nincs. Újra kopognak, hogy el kell menni, nem értik, mért nem akkor akarok elmenni, amikor el kell mennem. Mért hat perccel később. Persze a szabálykövetésnek megvan a jutalma: minden működik. Ha pedig ellene feszülsz, megfizeted az árát, nem csak az idegesítő figyelmeztetések, hogy piros, ne menjen át, vagy oda nem lehet kerékpárral, amoda meg gyalogosan, ez itt behajtani tilos, mi csak segíteni akarunk, néhányan még el is magyarázzák, hogy mit miért nem szabad, s te meg csak állsz ott, mint egy megszeppent kisgyerek, hogy jó, mama, többet ilyet nem csinálok. Nem pusztán a rendreutasítás a büntetés. Bizonyos szabályok nem betartása, például a sebességkorlát túllépése pénzbe kerül. Öt napja vagyok itt, és már harmadszor villant a traffipax. Itt nincs kibújás a szabály alól, afféle kiskapuk, hogy rendőr bácsi, én csak azért, mert nem volt senki, meg adnék ötezret, ugye eltekintünk ettől a kis vétségtől. Itt a harminc, az harminc, és rajtam kívül ezt mindenki be is tartja. Hirtelen paranoid gondolatok kísértenek meg, mert egy magyar mindig arra gyanakszik, hogy a külső körülmények esküdtek össze ellene, még véletlenül se gondolja, hogy ő az oka annak, hogy ennyiszer megbüntetik. Szóval rám vannak állva, gondoltam, a német rendszer kiszemelt magának, megfigyelték, hogy én egy potens rendbontó vagyok, s most előre teletraffipaxozzák az utamat, tudják, merre fogok menni, holott sokszor még én sem tudom, de ők a tudatalattimban olvasnak. A gatyámat is rá fogom fizetni erre az útra. Szarban van a gazdaság, s mert mindenki szabálykövető, csak tőlem remélhetnek pénzt. Ha én nem sértek szabályt, hiány keletkezik a német költségvetésben. De bennem még bízhatnak, mert én egy olyan országban nőttem fel, ahol a kutyámat sem bíztam volna az államra, s a szabadságot csak a szabálysértésben lehetett átélni. Goethe Goethét mindig merev és rendmániás embernek képzeltem, holott rajongott a déli országok szertelenségéért és üde kultúrájáért. A Goethe-imádat, ami Németországban mindenütt fellelhető, tulajdonképpen a mediterrán világ elismerése, még ha ezt a németek nem is így gondolják. Goethe már életében szobor volt, minden ízében arra törekedett, hogy megteremtse a klasszikus íróidolt, és ez sikerült is. Schopenhauer leírja, milyen volt, amikor elment egy Goethe-féle estélyre. Goethe unalmas és érdektelen történeteket mesélt, unalmasan és érdektelenül, s felháborodott, ha valaki közbeszólt. Ledorongolta sértetten, aztán folytatta, nem felejtette el, meddig jutott az unalom ösvényén. A közönsége ugyanaz volt, mint a mai mágusoké, akik életmód- és gondolkodásmód-receptekkel kábítják a negyvenes-ötvenes nőket. Tulajdonképpen épp úgy viselkedett, mint ezek a szemfényvesztők. Teljes elfogadást és lenyűgözöttséget várt el, s ha szükségesnek látta, meg is sarcolta a közönségét. Csak annyi a különbség, hogy ő volt Goethe. 64
