Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 2. szám - Orosz László: Katona József megíratlan naplójából

Bárány bírálata döbbentett rá, mi is az alapvető hibája ennek a műnek: az, hogy nem derül ki belőle, mit művelt a meráni herceg az ország nádorának a feleségé­vel. Hírbe hozta az udvarlásával? Nem elegendő oka ez annak, ami következik. A „latorkodást" valóságosan el kell követnie. De hogyan? Bánk feleségének a meghódításával, az asszony magát megadó hűtlenségével? Bánkban rövid időre fölmerülhet ugyan a gyanú, hogy felesége és csábítója „egyaránt örültek", de meg kell győződnie e gyanú tarthatatlansá­gáról. Feleségének - az átdolgozott változatban Melinda a neve - attól kezdve, hogy megitatják vele a hevítőt, nincsen világos pillanata. Bűntudatot érez amiatt, amibe öntudatától megfosztva belesodródott, e bűntudatot csak az őrület felé sodródás enyhítheti. Épp zavarodott állapota döbbentheti rá Bánkot, hogy ne hűtlen asszonynak, hanem áldozatnak tekintse. Életben azonban semmiképpen sem maradhatott. A történtek után, amelyben ugyan bűntelen volt, nem lehetett már Bánk felesége. De áldozatként, életétől is megfosztva, örök, sohasem pótolható veszteség, be nem gyógyulható seb Bánk lelkén. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom