Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Kolozsi Orsolya: Pontos, kerek kis világok
Kolozsi Orsolya Pontos, kerek kis világok (Darvasi Ferenc: Elválik) Aki nem tudja csinálni, az kritizálja - hangzik a kritika fogalmát félreértő, a kritikust rossz színben feltüntető, mégis gyakran hangoztatott megállapítás, melyre természetesen rengeteg ellenpélda kínálkozik. Egyrészt közismert, hogy sok írónk, költőnk aktív kritikusként is jelen volt/van az irodalmi életben, másrészt vannak olyan kritikusok, akik kritikusi ténykedésük során, annak hatására válnak íróvá. A két kategória elvileg nem különül el élesen, de a kritikaírás, prózaírás időrendiségén azért érdemes elgondolkodni néhány pillanatra ezen kettős életművek, kétfelé húzó alkotók esetében. A Bárka szerkesztőjeként ismert Darvasi Ferenc jó pár éve publikál novellákat különböző folyóiratokban, eddig azonban főként kritikusként könyvelték el. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy 2011-ben megjelent első kritika- és tanulmánykötete, a Határjárás, mely - számomra legalábbis - azt sugallta, hogy elsősorban kritikusként definiálja önmagát. Azonban az első kritikakötetet a következő évben az első novelláskötet követte, mely elbizonytalanítja ezt a - feltételezett - kritikusi dominanciát. Ezen persze nem érdemes túl sokat töprengeni, de azt meg lehet nézni, hogyan és mennyire hat, illetve hat-e egyáltalán a kritikusi szemlélet az írói elgondolásokra. Metaforikusabban fogalmazva, lendíti-e, esetleg fékezi a kritikusi kéz a szépirodalmi szövegen dolgozó másik kezet? Egyáltalán, hatással vannak egymásra? Kritikusként Darvasi Ferenc jól ismeri a kortárs szövegeket, a legfontosabb tendenciákat és irodalomelméleti teóriákat. Profi olvasó, és vélhetően írás közben sem tud ebből a pozícióból kilépni. Ennek ellenére sikeresen elkerüli azt a hibát, hogy túlságosan teoretikus legyen, hogy írásaiba elméleteket szuszakoljon bele, hogy mindeközben elveszítse, esetleg sohase találja meg saját hangját. Úgy tűnik, képes arra, hogy írás közben kritikusénjét biztonságos távolságban tartsa, hogy ez a két szerep elváljon egymástól, de legalábbis ne fonódjon össze szétszálazhatatlanul. Már ennél a problémánál el lehet játszani a cím többértelműségével, hiszen az elválik ige nemcsak egy házasság felbomlására utalhat (mint ahogy a címadó novellában ez történik), hanem általánosabban is érthető: elmegy valamitől, amihez eddig tartozott, illetve két irányba megy két rész, ami eddig egybe tartozott (ezt az interpretációt a borítón kettéágazó vonatsín is erősítheti). A kritikus és az író például. S hogy mi lesz ebből, az majd elválik, hogy az ige még egy jelentését bemozdítsuk az értelmezésbe. A huszonkét novellát tartalmazó kötet első írásai (Lodövi, Picurka, Munkaügy) egyes szám első személyben tudósító elbeszélő segítségével szólalnak meg, jellemző rájuk a hosszúmondatos szerkesztés, a monologikusság. Ezek a szövegek Tar Sándor világát és hangját idézik, a perifériára szorult vidékiek sorsát, az alkoholizmust, az állati ösztönök 109
