Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Kolozsi Orsolya: Pontos, kerek kis világok
dést megalapozó kulturális, nyelvi eszközrendszert. Az ezredforduló kanonizációs vitáiban a „nyelvi megelőzöttség" és a „képviseleti beszédmód" olyan metaforák, amelyek ugyan a nyelvfilozófia mentén fektetnek le esztétikai kritériumokat, valójában azonban jól érzékelhető a kontinuitás a korábbi diskurzusok társadalomfelfogásának polarizációjával. A tradicionális, a közösségért, annak szellemében, nevében, képviselőjeként, alteregó- jaként megszólaló beszéd történetileg másfajta társadalomszerkezet szükségleteiből fakad, mint a közügyet nem etnikai kontextusban értelmező, arra sajátosan reflektáló, a közösséget a személyességben feloldó kifejezésmód. A kánon persze nem tisztán esztétikai képződmény. A kanonizációban és a rekanonizációban a társadalom- és hatalompolitika olykor átsejlik, olykor alakító tényezőként jelenik meg a „tiszta" irodalmi vitákban is. Egy híres irodalmi vita történetét mutatja be Veres András könyve, a Kosztolányi Ady- komplexuma. A magyar irodalom két meghatározó egyéniségének kapcsolatát, ellenszenvét, harcát dokumentálja ez a könyv, elismerésre méltó pontossággal, részletességgel, monográfiaként. Irodalomtörténetünk meglehetősen sok alkotói konfliktust feljegyzett (csak a nevezetesebbek: Berzsenyi-Csokonai, Petőfi-Vörösmarty, Babits-József Attila, Illyés-József Attila), ezekről azonban nem született önálló kötet, a monografikus feldolgozás igényével. A Kosztolányi-kritikai kiadást készítő Veres András úttörő vállalkozása nemcsak egy régi történet pontatlanságait, félreértéseit és torzításait oszlatja el, hanem jelentősen hozzájárul a Kosztolányi-képhez is. Sok-sok apró adatból, olykor csak a szakfilológusok emlékezetének mélyén lappangó egykori újságcikkből, emlékezésekből építi fel Ady és Kosztolányi kapcsolatának történetét és értelmezi Az írástudatlanok árulása Ady-képét. Az olvasót némiképp meghökkenti a könyv címében szereplő „komplexum" szó. Egy felületes Ady-Kosztolányi-ismeret alapján is a „komplexus" szót gondolná a kettejük közötti bonyolult kapcsolatot tolmácsolni hivatott megnevezésként. Mégpedig azért, amit Veres András is ír a bevezetőben, a „komplexum" magyarázataként. A szokásos interpretáció szerint Kosztolányi pamfletjében nemcsak törleszteni akart Adynak az egykori sérelemért (ezt egyébként is már korábban megtette), hanem „le akarta taszítani költőtársát arról a magaslatról, ahová a kultusz emelte". Azaz a pályakezdőként elszenvedett sérelem s a folyamatos gyűlölet Ady-komplexussá kövesedett, amelynek megoldását Ady halálának tizedik évében a költő- és vetélytárssal való leszámolásban vélte megtalálni. Veres András tévesnek és hamisnak tartja ezt a vélekedést, s így összegzi a pamfletét előidéző történéseket: „Kétségtelen, Ady személyisége és költői sikerei fölöttébb ingerelték Kosztolányit, először amikor az ő pályája indult, később pedig, amikor már Ady halála után a korábbinál is szélesebb kultusza támadt. A magyar irodalmi közízlés súlyos elferdülését látta mindkét esetben. Többről van szó, mint személyes ellenszenvről, költői féltékenységről és versengésről vagy költészetfelfogásuk, művészi világképük ütközéséről. Kosztolányi számára ugyanis 1906-ban és 1929-ben egyaránt a magyar költészet jövője volt a tét." Világos a szerző szándéka, nem enged a pszichologizáló értelmezésnek, mivel a terminus óhatatlanul a pszichoanalízis kontextusát terjesztené ki e kapcsolatra. Másrészt a komplexum - mint mondja - a sokszínűséget és a bonyolultságot hivatott kifejezni. Ez utóbbi két jelző egészen biztosan ráillik az Ady-Kosztolányi- kapcsolatra, és nem csak 1929-ben. Egy irodalmi legenda szerint a nagybeteg, a fájdalomtól és halálfélelemtől szenvedő Kosztolányit meglátogatta József Attila. A rák előrehaladott stádiumában már tehetetlen orvostudományt kisegítendő a fiatalabb költő a tapasztalat magabiztosságával jelentette ki: neked analízisre van szükséged. Ez még Kosztolányit is felderítette. Ekkor már nem, de korábban biztosan segítette a pszichoanalízis Kosztolányit. Ferenczi Sándor asztaltársaságához tartozott, s a klasszikus freudi tanok is megérintették, s nemcsak a pályakezdő 104
