Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 12. szám - Kolozsi Orsolya: Pontos, kerek kis világok

N. Horváth Béla

Az írástudók árulásai

Veres András: Kosztolányi Ady-komplexuma

Tanulságos lenne összegyűjteni és értő szemmel, elfogulatlanul, mondhatni tárgyilagosan és prekoncepciók nélkül végigolvasni azokat a vitákat, amelyeket a XX. századi magyar irodalom klasszikusai vagy mára már feledett, elfelejtett írói-költői folytattak. Nem lenne nagy meglepetés, hogy irodalomról esett a legkevésbé szó. Az igazán nagy, szerteágazó és virulens vita a népiek és urbánusok között nyilvánvalóan nem az irodalomról szól. Ez a máig meghaladhatatlan - sőt, napjainkban újraéledt, új félelmekkel és ellenszenvekkel, gyűlölettel telt - szembenállás nem a mű, az irodalmi alkotás esztétikumáról, konstituálódott világképéről szólt, hanem arról a világképi-világnézeti konfliktusról, amely polarizálta az ország modernizációs szükségletéről, kényszeréről vallott felfogásokat. Mai szemmel is tanulságos - az is lehet, hogy megszívlelendő - valós és fatálisán elhibázott, valószerűtlen elképzelések fogalmazódtak meg neves írók tollából is, hogy a nyugati, az angolszász vagy a német kulturális, gazdasági orientációt kövesse-e az ország, vagy a keleti-turáni formához és értékrendhez nyúljon-e vissza. Az orosz bolsevizmus és a modern, nyugat-európai (nem manchesterianus) kapitalizmus között van-e harmadik út. Képes-e a magyar gazdaság egy tradicionális gazdálkodási formára épülve modernizálódni, megújítva alkalmazni a hagyományokban gyökeredző kultúráját, közösségi érték- orientációját. És természetesen: kiből lesz a középosztály, ki fogja kiterjeszteni a politikai hatalom bázisát, és milyen értékrend mentén.

Ugyanerről szóltak a „lélektani" viták is. A harmincas években az „ezernyifajta népbetegség" társadalomlélektani projekciója a gyereknemzés, a szaporodás megtagadása, az egyke. Mégsem lélektani, netán szexuálpszichológiai okok indukálták a folyamatot, hanem az egészségtelen agrárszerkezet, a földbirtokok súlyos aránytalansága. Az Ormánság, a Sárköz pusztulását a modernizáció megoldatlansága, a struktúraváltás hiánya okozta. Az 1970-es évek „éljünk magunknak" vitájában is a modernizációról vallott felfogások különbsége osztotta meg az irodalmat. A közösségi (népi, nemzeti) értékrend és a modemitás egyéniségközpontú világképe ütközött össze, anélkül, hogy a tanulságok beépültek volna akár az oktatási rendszerükbe is. Hisz nyilvánvaló, az egyéni kvalitások és felelősség az érvényesülésért megférnek a nagyobb nyelvi, kulturális közösséghez tartozás identifikációjával.

Az „igazi" irodalmi vitákat sem az esztétikai különbözőség preferenciái mozgatták döntően. Az 1928-ban Erdélyi József verseskötete kapcsán kirobbant vitában is a modern polgári kultúra, annak társadalom- és egyéniségfelfogása ütközött a tradicionális, kollektív értékrendet és beszédmódot képviselő kultúrafelfogással. Ignotus Pál Erdélyin a modernitás értékrendje jegyében kérte számon a polgári kultúra rekvizitumait, holott Az utolsó királysas költője egy másfajta kulturális modell mentén gondolta el a társadalmi fejlő103