Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 12. szám - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis tolerancia: A mezővárosi közösség formálódása Kecskeméten a kora újkor első századaiban

Mégis elérte a parti füzeket, vízbe ugorva menekülhetett volna, csakhogy a folyócska elapadt a szárazságban, valahol elakadt. Visszafordult és nézte, ámulat, hogyan űzik a kutyák a nyulat.

Róla mintha megfeledkeztek volna, sírfeliratát talán, hogy megírja.

Egy széltoló nyugszik itt, fáradt vándor, nem bírt el véle lángdémon, se ámor, se bolsevikek, kutyák tépték széjjel.

Itt kísért a fennsíkon minden éjjel.

De nem így történt! A holdbéli nyúl lejött, megmentett, utána uszult a veszett horda, eljátszott velük, hogyan élhetik túl a szégyenük.

Ma is valahol ottan kergetőznek.

És én még élek, persze, ha ez élet?

21. Az álarcosbál

A széltoló egy táncteremben állingál, a vakító fényben elsiklanak előtte az álarcosbál résztvevői, színesen viháncoló állatsereglet, délcegen vonuló történelmi hősök. Mindez emlékezteti valamire, de egyelőre képtelen még arra is rájönni, hogy pontosan hol van, s zűrzavaros élete melyik idejében?! Sürgősen kellene keresnie egy tükört, megszemlélni önmagát, ő-e vajon még, vagy ismeretlen ellenségei elcserélték? Azután egy álarcot is kellene szereznie, ezek azt hihetik csillapíthatatlan feltűnési viszketegségében meztelen arcával tüntet. Ide-oda sodródik a tömegben, kijut a nagy teremből, az előcsarnokban, végre talál egy hatalmas állótükröt, megnyugodhat, irigyei mégse cseréltek el, ő az, fiatalon, huszonévesen.

De hol történhet mindez? Valahol Párizsban? Szétnéz, ott az árus is, fogatlan öregasszony, kér egy hjottoko álarcot és egy kimonót s máris japánként surranhat vissza a terembe. Épp azon töpreng, kérjen-e fel táncolni egy hölgyet,

Szép Helénát például, aki épp előtte ingerkedve, kihívóan riszálja magát, amikor egy dragonyostiszt,