Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Marjanucz László: A látás valósága versus a valóság láttatása: Lengyel András új könyvéről
Tanulmány olvasható még a kötetben Az Est médiamarketingjéről, a Népszava sajtórendészeti ellenőrzéséről és a Szegedi Népszava „gleichschaltolása"-ról. A szerző ezekben az írásokban olyan kérdéseket taglal, amelyek nem föltétlenül primer politikaiak vagy ideológiatörténetiek, de föltétlenül művelődéstörténeti tudásunkat gyarapítók. Kevéssé ismert, miként válhatott sikeres üzletté a lapkiadás. A pénzügyi talponmaradás a legalapvetőbb stratégia volt, de a valódi célnak a példányszámbővítés, és ezen keresztül a bevételnövelés tekinthető. Lengyel Az Est tényleges helyzetének bemutatásával bizonyítja, hogy a laphoz kapcsolt „sikersztori" a valóságban árnyaltabb, többek között az infrastruktúra és a szakmai teljesítőképességtől függő, visszaesésekkel tarkított hullámzó folyamat. A két zárótanulmány a cenzúratörténet két esete: a rendszerkritikus Népszava 1929-i, és az ugyancsak a szembenállást szimbolizáló Szegedi Népszava 1948-i sajtórendészeti megrendszabályozása. A két eset külsőleg hasonló problémákat takar, valójában a sajtópluralizmus elleni támadás két válfajáról van szó. Első esetben a klasszikus osztályharcra emlékeztető jogi, politikai, sőt érzületi szembenállás volt az eljárás kerete, utóbbinál már nincs szó lényegi sajtópluralizmusról, csak pártfüggő többessajtóról, amelyet a Szegedre bevonult Vörös Hadsereg élesztett újjá. A közel 400 oldalas tanulmánykötet három pozitívumának kiemelésével zárom az ismertetést. Nem túl gazdag sajtótörténeti irodalmunk tudást gyarapító alapkutatási eredményekkel gazdagodott, olyan területek ismeretanyagával, amelyeket a tudományos érdeklődés még nem vont vizsgálati körébe. A kötet olyan mély gondolatiságú, amelyet a „szegedi gondolkodóként" ismert Lengyel Andrástól szinte már természetes módon vár el az érdeklődő közvélemény. Ez alapján kijelenthető, hogy munkája a magyar szellemi életnek újabb mozgási energiát adott. A könyv erénye az is, hogy megszívlelendő tanulságokat fogalmaz meg, azt például, hogy a tudás véd a szellemi orvvadászoktól, vagy azt, hogy érvényes mondanivaló egy jelenségről, csak minden vele kapcsolatos releváns ismeret, vagyis az összkép alapján alkotható meg. Lengyel András munkája többek között e hármas tulajdonsága miatt is fontos olvasmánya lehet az elmélyült kutatónak, de az emberi igazságokra fogékony érdeklődőknek is. E számunkat nyomta és kötötte a Print 2000 Nyomda Kft. print #§) 2000 N V n M n A ____KFT___KFfSKFMFT 6000 Kecskemét, Nyomda u. 8. Tel.: +36 76 501 240; Fax: +36 76 501 249 E-mail: info@print2000.hu www.print2000.hu Folyóiratunk megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. 128