Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Marjanucz László: A látás valósága versus a valóság láttatása: Lengyel András új könyvéről
A szöveg mint „nyomozásra" alkalmas matéria tisztán mutatkozik meg „A Hét 'Toll és Tőr’ rovatáról" című tanulmányban. Lengyel András a neves irodalmi lap polemikus glosszarovataként határozta meg ezt a szerkesztői specialitást, amelynek funkciója a modem ízlés védelme volt az ízléstelenséggel szemben. Érdekes alapállás, mivel a modernnel szembe nem a tradicionálist, az antimodemt állítja, hanem egy helytelennek tartott magatartást. Mivel a rovatot a visszásságok elleni föllépésnek szentelték, éles volt kritikai hangvétele, és domináns a támadó jellege, amiért is a szerzők inkognitóban maradtak. Csak piktogramok jelezték a glossza íróit aláírás helyett. Lengyel Andrást ez esetben nem annyira a glossza tartalma, mint inkább a glosszát jegyző piktogram mögött álló személy kiléte érdekelte. Az átnézett példányok alapján 1908-1910 között 18 jelet azonosított, s ezek sok szempontú elemzésével derítette ki a szerzők személyét. A recenzes számára néhány jel szimbolikájának megfejtése meglepetésszerű. Eléggé bizonytalan például, hogy a női fej jele alatt publikáló személy a mai „social gender" már akkor meglévő irányzatára utalt volna. Bár az Emma = Ignotus azonosítás régebbi találmány, joggal emeli ki a szerző, hogy maga Ignotus is elismerte, s az irodalomtörténet-írás is így tartja számon. El lehet gondolkodni a brekegő békáról, mint a belebeszélés attitűdjéről is. Mégis, ezek a megfejtések nem légből kapottak, hanem a szövegismeret, illetve a piktogram kifejezte szerzői alkat és nézőpont alapján elvégzett összetársítás eredményei. Ezt nevezem művelődéstörténeti „nyomozásnak", amelynek során Lengyel 17 személyt azonosított be potenciális rovatszerzőként. Köztük olyan kiválóságokat, mint Kiss József, Cholnoky Viktor, Kosztolányi Dezső és Decsi Imre. Cholnoky Viktor személyének beazonosításakor a szerző a rovat egyik 1912-es, igen élesen Nywgflf-ellenes glosszájára támaszkodott, mint a Cholnoky és a Nyugat között fönnálló szakadék bizonyítékára. A glossza - az ő szerzősége esetén - további fontos bizonyíték a modem magyar irodalmon belüli szakadásra. Lengyel modern társadalmi gondolkodásmódját legjobban talán a bűnügyek sajtóbeli pertraktá- lását elemző tanulmánya, a „bűn" elbeszélhetősége: Tarján Vilmos, Az Est és a modern bűnügyi riport 11910-1919/ tükrözi. Arra keresi a választ: miért „ízlik" az olvasónak a bűnügyi történet. Messziről indul a válasz megtalálásához: a modern társadalom működési módjából, illetve annak diszfunk- cióiból indul ki. E diszfunkciók keletkezését a modem tömegtársadalmak normál üzemmódja által okozott egyéni sérelmekből („mikrotraumákból") vezeti le. Az embernek két prototípusát veszi: a bérmunkást és a tőketulajdonost (a modem statisztika rovatai szerint: a munkavállalót és munkaadót - M. L.), akik nap mint nap kerülnek egzisztenciális vészhelyzetbe, s életük valamilyen szinten „traumatizálódik", sérelmet szenved. Egyik lehetséges válaszként az ember az egyéni sérelem közösségi élménnyé alakításához fordul („kollektív narrativizáció"). Mivel az egész társadalomról közvetlen tapasztalatot nem tud szerezni, kénytelen a közvetített tapasztalatra fanyalodni. Ez a társadalompszichológiai tényező a legfőbb magyarázata a bűnügyi riport domináns hírlapi pozíciójának. Lengyel érvelése filozofikus mélységű, amelyet Tarján Vilmos hírlapírói működésének bemutatásán keresztül konkretizál. Mindazonáltal elméleti okfejtése a modern társadalomtudományosság nyelvezetét használva gyakran él szokatlan fogalomtársításokkal (mediális narrativizáció), amelyek ugyan helytállóak, de az átlagolvasó számára nem föltétlenül nyilvánvalóak. Tarján Vilmosról megtudjuk, hogy Az Estnél ő lehetett az első, aki nem politikai publicistaként, nem is íróként, hanem bűnügyi riporterként csinált karriert. Teljesítményét Lengyel újságírói szempontból jelentősnek tartja, bár nyelvezetét, stílusát kifogásolja. Amit a zsurnalista pozitívumnak tekint, az Tarján tárgyias konkrétságú írásmódja, amely a tömegek hangján szól, éppen ezért széles piacra jut el, ugyanakkor bírálja a nem kritikai, hanem elfogadó írásmódjáért. Utóbbin azt érti a szerző, hogy a Tarján használta nyelv nem bírálja az aktuális társadalmi hierarchiát, s pl. természetesnek veszi, hogy „postaszolgáról" beszél. Ez lehet, hogy a társadalmi állapot nem „innovatív" leírása, de a hivatalos nómenklatúra kategóriái, bár valóban készen talált klisék, mégis szociális irányjelzők a bűntény hátterét illetően. A kötet talán legjelentősebb tanulmánya „Hatvány Lajos Pesti Naplója (1917-1919)". Időben nem nagy a tárgyalt korszak, de az a két év a magyar újságírás meghatározó lapjának a megújulástörténetét fogja át. Sorsán keresztül érzékelteti Lengyel, mennyi minden múlik a tulajdonoson - ez esetben az „irodalmár bárón"-, s ez konkrét esetben a lap modernizációját jelentette: az irodalmi jelleg erősödését, a polgári középosztály felé nyitást, ami kulturálisan a konzervatív értékek felé nyitással volt azonos. Egy lap arculatát, a szerző szerint, leginkább a benne nyilvánosságot kapott csoportok határozzák meg. Esetünkben ezt a pesti polgári középosztállyal azonosítja, egy sokféle származási és kulturális csoportot magába foglaló szociális alakulattal, amelynek a különböző ízléseit és érdekeit kielégíteni akaró szerkesztői szándék szükségképp adott helyet tárcarovatában a nem nyugatos szerzőknek is. Bonyolultabb a politikai irányultság kérdése, hisz 1917-1919 a háborúk, forradalmak, puccsok, új eszmék és politikai erők keletkezésének kora. Ebben a dzsumbujban kellett rendet vágni a szerkesz125