Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 1. szám - Gyáni Gábor: 1914 - a "szokásos idő" jele : Sándor Iván: Az éjszaka mélyén 1914
Gyáni Gábor 1914 - a „szokásos idő" jele Sándor Iván: Az éjszaka mélyén 1914 Nem meglepetés, látva a történelmi regény mai divatját, hogy Sándor Iván is visszahelyezi a regényidőt a történelmi múltba. Az író ez irányú érdeklődése egyébként is régi keletű, a hetvenes évek elejéig követhető, amikor megírja A vizsgálat iratai. Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről című esszékönyvét, valamint A futár című regényét. Mindkét könyv 1976-ban lát napvilágot. Más módon is foglalkoztatja őt ugyanakkor a múlt, hadd utaljunk ezúttal eszmetörténeti kalandozásaira, melyeknek az egyszerre gondolkodó és író Németh László a témája (Németh László üdvtana tanulmányainak, drámáinak, önvallomásainak tükrében, 1981; A Németh László-pör, 1986). A neki szentelt esszékötetek méltók a választott tárgyhoz, magához Némethhez, aki a sokféle műfajban való egyidejű jártasságot tekintette a szellemi kreativitás igazán fontos forrásának. A historikus, de nem historizáló Sándor Iván ráadásul olykor az irodalomtörténet csábításának is enged. „A fel nem fedezett Bánk bán" alcímmel „Műértelmezést" jelentet meg (ez egyben annak a könyvsorozatnak is a címe, ahol a Vég semmiség című könyve 1998-ban napvilágot lát). Egyszersmind sűrűn ír hamisítatlanul történelmi regényt, jóllehet nem mindig egyfélét. Amikor 1848M9 erdélyi históriáját regényesíti meg (A futárban), vagy amikor a 18. század végi elit világába kalauzolja az olvasót (Századvégi történet, 1987) kvázitörténészként jár el, miközben persze képzeletbeli történetet beszél el, ami tele van költött figurákkal, kitalált helyzetekkel és az író által alkotott dialógusokkal és monológokkal. Ehhez alaposan tanulmányoznia kell az ábrázolt kort, ami források és történeti munkák kitartó tanulmányozását követeli meg tőle. Hiszen így remélheti csupán, hogy korhű módon fikcionalizálhatja a múltat, ami részben kezeskedhet is a történeti elbeszélés hihetőségéért. Tudvalevő ugyanis, hogy „a történelmi regény egyik alapvető fikciószabálya, hogy bármennyi képzelt személy szerepeljen is benne, minden egyéb többé vagy kevésbé meg kell hogy feleljen annak, ami az illető kor való világában történt". (Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében. Bp., 1995.149.) Merőben másként fest a helyzet, ha csupán a személyes, olykor azonban történelemként (is) ható múlt képezi a regény témáját, mint a Drága Liv és különösen a Követés című fikcionális történetek esetében. Ez utóbbi a kamaszkorú Sándor Iván saját története (is) egyúttal, amellett hogy a második világháború egyik fontos epizódjának, a zsidóüldözésnek regényesített elbeszélése. Az éjszaka mélyén 1914 című regény látszólag történelmi regény (az előbb mondottak értelmében), valójában azonban a múltnak az a fikcionális megragadása, amely nem befejezett történelemként idézi meg a múlt nevezetes epizódját. Ha a történelem definitiv értelemben a lezárt múlt (amennyiben lehet egyáltalán beszélni ilyenről), akkor Sándor új regénye nem ezzel, hanem azzal a másik múlttal foglalkozik, 12
