Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Pomogáts Béla: Fogyatkozó nemzedék
Az itt jelzett hagyománynak és szerepvállalásnak éppen Szekér Endre volt a képviselője és gondozója, tudós barátom 1969-től kezdve több évtizeden át töltötte be a folyóirat főszerkesztő-helyettesi tisztségét - mindig nagy ügyszeretettel és szerkesztői buzgalommal. Közben az általános iskolai tanári oklevél mellett 1963-ban a budapesti egyetemen magyar-történelem szakos diplomát, majd doktorátust is szerzett, 1955 és 1969 között szülővárosának iskoláiban tanított, leghosszabb ideig a Katona József Gimnáziumban, amelynek korábban maga is diákja volt, és folyamatosan jelentette meg tudományos munkáit: Stilisztikai szöveggyűjtemény és példatár (1970), A nominális stílus jelentkezése Gárdonyi műveiben (1975), Érték és írás (1981), Hagyomány és újítás mai költői nyelvünkben (1988), Erős várunk a vers (1991), Benedek Marcell (1994), Buda Ferenc (1996), Márai Sándor és világa (2010) című köteteit. Ezek a könyvek azt mutatják, hogy Szekér tanár úr az irodalomnak mint nyelvi művészetnek a titkait kívánta (és tudta) megfejteni. Ezekben a műveiben József Attila, Illyés Gyula, Radnóti Miklós és a kortársak közül Tornai József, Fodor András, Bella István, Buda Ferenc, Utassy József és mások költészetének alapos ismeretéről és értő-értető elemzőkészségéről tett bizonyságot. Most csupán az utolsónak említett kötet egyik írását: A mai magyar vers metamorfózisa című (elméleti alapvetésnek is tekinthető) tanulmányt idézem ide. Ez a következőket állapítja meg: „A líra is a korral együtt változik. A költők különböző módon tágítják az elődöktől készen kapott lírai kifejezési lehetőségeket. Sokan megőrzik vagy átalakítják a lírai műfajokat. Mások kiterjesztik a líra határait a különböző művészetek felé: zenei, festői eszközökkel élnek, és ismerik a Múzsák testvériségét a szobrászattól a táncig. Közben a szokásos versterjedelmet a minimálisra csökkentik, vagy olykor eposzi méretűvé tágítják. És kevésnek érzik a megszokott lírai nyelvet, ezért például hivatalos nyelvi elemeket lopnak a versbe. Megszokottá vált a vizuális eszközök használata, gyakori lett a képvers, például Nagy László Seb a cédruson című versére gondolunk. A költők szívesen élnek különböző jelekkel, a pontoknak és más írásjeleknek szinte szóértéke lett. A költészet pedig szinte határtalanná vált: archaizálhat, népies lehet, evokációval élhet, különböző alakváltozásokban jelenhet meg stb. Mint Utassy József írja - a »Mindenség Déva-várát« ostromolhatja. Az igazi költészet és újítás mindig megszenvedett munka eredménye: »Mindenség Déva-vára: / VÉR AZ ÁRA«". Szekér Bandi barátom mindig igen érzékeny verselemzőnek bizonyult, ebben természetesen szerepe volt nyelvészeti, stilisztikatudományi érdeklődésének és szakértelmének is. Annak idején - Fíorváth Jánostól Németh Lászlóig - sokan emlegették azt, hogy a magyar pedagógusnak „tudós tanárnak" kell lennie. Ez a fogalom, sajnálatosan, megkopott vagy leértékelődött az idők során, a mögöttünk lévő évtizedekben, tapasztalataim szerint gyakrabban lehetett találkozni olyan tanárokkal, akik az iskolában töltött idő után inkább a kiskertben, a „háztájiban" foglalatoskodtak, mint a könyvtárban, irodalom- történeti szakmunkák, tudományos folyóiratok, cédulák között. Szekér Bandi azonban a szó hagyományos értelmében „tudós tanár" volt (s mellette Kecskeméten még Orosz László meg néhányan mások). Jó volt beszélgetni, találkozni, levelezni vele (egész köteg levele van nálam), és szomorú, hogy az utóbbi hónapokban, jóllehet két alkalommal is megfordultam Kecskeméten előadásokat tartani, nem tudtunk találkozni, Bandi akkor már a betegágy rabja volt. (Különben a Piarista Gimnáziumban jártam, ennek meghívását mindig kötelességemnek érzem elfogadni, minthogy magam is a pesti piaristák tanítványa voltam, és közeli barátaim, így Jeleníts István és Lukács László tevékenykedtek a kecskeméti gimnázium tanárai között.) Barátom temetésére nem jutottam el - külföldön jártam, és utamat már nem lehetett megváltoztatni, így levélben fejeztem ki részvétemet. Bandi felesége, Zsófi (aki különben későbbi férjének gimnáziumi tanítványa volt) remélhetőleg nem fog neheztelni azért, hogy most ide idézek néhány szót nekem küldött válaszából. „A kórházba is - szól a 85
