Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Ferdinandy György: Találkozások a Vörösmarty téren

voltam. Burgundiában éltem, a francia tanyán. A munkát Kende Péter és Méray Tibor szerezte nekem, emlékszem, milyen jóízűen megmosolyogtuk a nyomda tulajdonosát, Michot urat, aki egy meglehetősen szélsőséges társaságba paterolta volna a magyar ötvenhatot.

„Gyuri, tulajdonképpen Tőled kaptam ezt a könyvet. Most visszaadom Neked kinyomva. S mindketten könnyesen emlékezünk Michot úrra." Akkor, 1978 júliusában, a Magyar Füzetek első példányát Kende így dedikálta nekem. A szerény (ámde hibátlan) kiadványt ma is féltve őrzöm. Sok mindenre emlékeztet ez a kis füzet.

Visszatelepültem Galliába, innen a nyomdászság, ez a kétségbeesett kísérlet. Amikor a Füzetek első száma megjelent, Kende Péter vonatra ült a Gare de Lyonban, és meglátogatott. Már nem emlékszem, miről beszéltünk, de arra igen, hogy ránk esteledett ott a burgundi borok fővárosában. Én pedig meghívtam őt, hogy velünk éjszakázzon, a tanyán. Velünk, azám! Az erdő szélén minket senki se várt. A ház - kibelezve. Míg én a nyomdában szedtem a szöveget, feleségem elszállította a bútorokat. Az udvarban szipogva ácsorgott tízéves kisfiam.

Péter sosem volt érzelmes ember. Nem tudom, aznap este mit gondolhatott. Felütöttem hat tojást, borunk volt, a pincébe nem ment le a francia asszony. Valahogyan megaludtunk. Tudtuk mind a ketten, hogy a nyomdászságnak és a francia tanyának aznap este vége szakadt. Ősszel már újra odalent tanítottam a trópuson.

Most pedig itt, a Vörösmarty téren. Kende Péter nem sokat változott. Új könyvét (A kommunizmus és a magyar társadalom, Kalligram, Pozsony, 2013) dedikálja. Rám néz, mosolyog. „Gyurinak - írja -, aki mindezt még nyomdászként ismerte. De régen volt, talán igaz se volt!" Hát igen. Mi ketten tudunk valamit, amit itt a téren talán senki se tud.

Párizsi emigrációjában Kende Péter kommunista újságíróból a szabadelvű demokrácia híve lett. Életművének első kötete az, ami most megjelent. Utána - jelzi az előszó - még három nagy témakör következik. Az „államiság a kommunizmus után", a „Nemzetek és népek Kelet-Közép-Európában" és a befejező, „Magyarság, zsidóság, Európa".

Nem célom ismertetni ezt a munkát. Itt talán csak annyit: élvezettel fogja forgatni minden művelt olvasó. A tét: Magyarország beilleszkedése Európa szabadságelvű intézményrendszerébe, mindnyájunk szívügye.

Aki ismeri Kende Péter igényes, tárgyilagos elemzéseit, csak remélheti, hogy végére ér ennek a nagy ívű munkának. A maga módján: csendesen, jókedvűen.

*

Nincs nap, hogy ne állna meg előttem egy mosolygó ismeretlen. Engem nem nehéz felismerni, az asztalon előttem áll a fényképem és a nevem. Az én dolgom azonban nehezebb. A legtöbb esetben még a bemutatkozás sem segít, ha nem követi egy város vagy egy kontinens.

Jönnek olyanok is, akiket sose láttam. Idős barátok, akik már nem utaznak, maguk helyett heroldokat küldenek. Csak, hogy tudjam: élnek valahol a nagyvilágban, és ilyenkor, tavasszal, eszükbe jutnak a régiek.

33