Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Ferdinandy György: Találkozások a Vörösmarty téren

Ezt a mosolygós szemű, velem egykorú férfit ma látom először. Orvos, valaha könyve jelent meg, én írtam róla először - mondja. A könyv - ez is eszembe jut - néhány idős, holokausztot túlélt orvos találkozása. írója bízik benne, hogy egyszer el fognak tűnni a származási és vallási előítéletek, amelyek tönkretették nemzedéke életét.

Vajon hogyan látja a világot most, kilencvenévesen? Nem árulja el. Szomorúan mosolyog, rövidke, féloldalas írást tesz elém. A holokauszt a túlélők életét is kettétörte. Ezt írja le, újra meg újra, állhatatosan, következetesen.

Kádár Pál írása: Amíg a cyklon-b elvégzi dolgát.

„Auschwitzban hagytuk el a vagonokat. Talán 14-16 órát töltöttünk ott, mialatt emberből átalakítottak heftlinggé, és olyan jelekkel láttak el, amelyek felismerhetővé tették ezt a változást.

Mi is láttuk a kéményt és az épületeket. Azt hittük, hogy ott gyár van. De nem sejtettük, hogy milyen. Csak később, már a munkalágerben tudtuk meg, hogy amit láttunk, valóban gyár: halálgyár.

Én akkor már nem tudtam semmit a szüléimről. Ok csak két vagy három hónappal később utaztak ide. Anyámat már a rámpáról a gyárba küldték. Apámat talán öt-hat héttel később. O már tudhatta, mit gyártanak ott. A helyet tusolónak nevezték, és a belépés előtt meztelenre vetkőztették őket, ahogy ez tisztálkodás előtt elvárható. Bementek a fürdőházba, látták a zuhanyrózsákat. Az ajtó becsukódott mögöttük. Légmentesen.

A tusrózsákon át nem víz, hanem homokszerű szemcsék hullottak a fürdőzőkre. Valami furcsa, kesernyés illat kezdett terjengem.

Apám, az orvos tudta, hogy mi ez az illat, és azt is, hogy mit hoz magával. Az öntudat ebben az illatban csupán néhány másodpercig működött, aztán már csak valami homályba vesző álmok következtek. Miért ne hihetnénk azoknak, akik a klinikai halálból visszatérve ilyesmiről számoltak be?

Ebben az állapotban apám talán még felismerhette már elveszettnek hitt három fiát: a tehetséges és sármos idősebbet, a kissé visszahúzódó, gátlásos középsőt és a lélekben, vágyaiban és külsejében rá leginkább hasonló legfiatalabbat. Talán kívánt volna nekik valamit, de már nem volt rá idő. Lehet, hogy az ő születésekor meghalt anyja, és talán elborult agyú apjának szomorú arca is felködlött előtte. A falu, az otthon, a sok gyerek, akit a világra segített? Aligha. Erre már nem maradt idő.

Eljött a nagy fehérség, a semmi. Beleolvadt ebbe a nagy fehérségbe. A semmibe. A cyklon-b elvégezte dolgát."

Hát csak így. Az ilyen találkozások teszik számomra emlékezetessé a könyvhetet. Az idén, két nagy eső között, néha kisütött a Vörösmarty téren a nap.

*

Az év novellái, Magyar Napló, válogatta és szerkesztette Kontra Ferenc.

Ha mesterem, Tarján Tamás módszerét próbálnám követni (ő 345 könyvet ismertetett a PiM-ben másfél óra alatt), azt mondanám, hogy ez az évről évre megjelenő csinos kis antológia jól kiegészíti a Magvető Körképeit. Szerkesztője idén huszonnyolc írót vonultat fel, jobbára alig ismert neveket (talán azért, mert a szereplők egyharmada - határainkon kívüli).

30