Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - A virágos művésznő: Geszler Mária Garzuly arcképe
- Számos munkádat cselló alakban formáztad meg. Van ennek mélyebb oka?- Igen, mert magam is csellóztam, és mert párhuzamot látok a cselló és a női forma között.- Életutad valamilyen szinten a magányra determinált - gondolok itt férjed ügyeletéire és a tanulmányutaidra ami lehet fájó, de termékeny is. Hogyan viseled a magányt, vagy mit teszel olyankor, amikor lelki fáradtság nehezedik rád?- Én szeretem a magányt.- Soha nem terhes neked?- Hála istennek, ezt az érzést nem ismerem, még nem tapasztaltam az efféle egyedüllét terheit.- Van olyan, hogy elfáradsz lelkileg, és nehezebben viseled a munkát?- Olyan van, hogy elfáradok a többi embertől. Saját magamtól nem.- Megütötte a fülemet, miközben felolvastam magamnak a Hang és Forma című kiadványból, hogy az esztétikum és a lélektelen technika egy műben való összekapcsolására törekszel. Szerinted ez a dichotómia hogyan nyilvánul meg a keleti és a nyugati kultúrában?- Maga a két ellentét is kiabál, a dráma érdekel, pl. az, hogy egy 200 évvel ezelőtti tárgyat hogyan lehet összeépíteni egy mai alkotással, vagy egy keleti tárgyat egy nyugati művel. Foglalkoztat a kultúrák találkozása, mint egy utcai karambol, egy csattanás, fakadjon a könny, dobogjon hevesebben a szív. Különösen foglalkoztat korunk technikája, az „ipari táj költészete" is. Az ellentétek vonzzák egymást.- Végül is ez a művészet egyik lényege, a meghökkentés. Fiatal éveidre visszatérve, a siklósi és a kecskeméti alkotóműhely miben volt különböző vagy hasonló, egyáltalában össze lehet-e hasonlítani a kettőt?- Mindkét helyet nagyon szerettem, de Siklós egyelőre a múlt. Évtizedekig állandó vándorlásban voltam a két alkotóház között. A kecskeméti stúdió az állandóság volt, Siklós az örömteli látogatásoké. Egyik a csodás dunaföldvári út, a kenyér illatú levegő, a másik, mint zöld tenger, panoráma, a kolostor ablakaiból való kitekintés. Különböző élmények kötnek a két városhoz, családiak és tragikusak is.- Amikor megalakult a kerámiastúdió, mint művészek akkoriban hogyan viszonyultatok egymáshoz? Volt konkurencia, vagy szakmai féltékenység?- Gondolom, hogy az mindig van, mert emberi tulajdonság. A legnagyobb zeneszerzők is fújnak egymásra, de ez dúl mindenütt, írók, festők, építészek, színészek között, általában az emberek mindennapi életében, a politikától a család színteréig. Nekem szerencsém van, mert természetbéli adottság, hogy nem vagyok féltékeny, egész egyszerűen imádattal csüngök a nagy tehetségeken. Mi több, odavagyok értük, és nem akarom tönkretenni őket, hanem hódolni szeretnék előttük. A másik aspektus pedig; az vagyok, aki vagyok, és semmi, de senki sem tud segíteni rajtam, csak én azzal, ahogyan élek, ahogyan dolgozom. Mint a Nemzetközi Kerámia Stúdió egyik alaptéglája, évtizedes barátságot ápolok a kecskeméti stúdióval és művészeivel. Probstner János barátommal és kollégámmal nagy időket éltünk meg közösen, hálás vagyok a sorsnak, hogy harcostársa lehettem. Gyönyörű szimpóziumokat szerveztünk, minden új kemence, technológia bevezetése 111
