Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 10. szám - A virágos művésznő: Geszler Mária Garzuly arcképe

előtt, hogy lehetőség szerint minél többet ismerjek meg a világból. Szeretek tanulni, és a megismerés mámora tölt el, ha egy ismeretlen helyre érkezem.

Mikor kamaszlány voltam, akkor a bizánci művészet érdekelt, mikor főiskolára jártam, akkor az iszlám művészet vonzott, és voltam szovjet Közép-Ázsiában is fiatal művészként tanulni -, de mindig egyre messzebb vágyakoztam. Ezek után jött Kirgizia, Kazahsztán, Kína, Japán, és aztán megint jött az óceán, Amerikával, Uj-Zéland és Ausztrália. Meg kell mondanom, hogy amikor módunk volt Ferenccel utazni, Münchenbe, Párizsba, Nyugat-Európába, kiolvastam az aktuális városban található múzeumok közel összes brosúráját, ha lehet, minden látnivalót megtekintettem, de ezek az ismeretek nem rengették meg a szívemet olyannyira, mint a Kelet. Az valahogy mindig megmagyarázhatatlanul erősen vonzott.- Mi vonzhatott téged a Kelethez?- Ezt a vágyat nem tudom megfogalmazni. Miért repülnek a madarak „V" alakban az égen, és hová? Rejtély.- Mi volt az első munkád, emlékszel rá?- A budapesti Patrona Hungáriáé Gimnázium tanulójaként iskola után minden nap a Kossuth Lajos utcába siettem a nagymamámhoz. A kapualjuk előtt kis képcsamokbolt volt kerámiákkal, Gorka, Gádor, Kováts Margit tárgyaival - apró, kis figurák. Kedveltem ezeket a kerámiákat, és megihletődvén a látványtól, készítettem furulyázó, éneklő, csellózó formájú alakokat, amelyeket édesanyám sokáig őrizgetett, és amelyekben testvéreimet mintáztam először.- Hogyan telik egy napod, mennyit dolgozol, és mennyi idő jut a kikapcsolódásra, családra, barátokra?- Általában az egész napomat a műteremben töltöm, sokat fázom. A vizes agyag nehéz, köhögök a kemencétől, a mázak porától, de sokszor mégis úgy érzem, a nap csak egy pillanat volt. Nem mondom, hogy esténként nem érzek erős derékfájdalmat a hajol- gatás miatt, a lábam nehéz, és az ujjaimat is alig bírom hajlítani, mégis, ahogy kitavaszodik, már szaladok is a kertbe délutánonként. Van egy vadregényes hely pár kilométerre a várostól, egy gyümölcsöskert, ami rendszerint rabul ejt, visszahív a természethez.

Család? Ha itthon vagyok, utánuk vágyódom, ha ott vagyok - náluk - haza szeretnék jönni. Emiatt sokat utazom, de közben a holt időket zenehallgatással töltöm ki.

Munka és alkotás, két elválaszthatatlan világ-Átevezve a munkára, miért van az, hogy „csak" otthoni környezetben tudsz igazán alkotni?- Valahogy közösségben nem tudok igazán dolgozni, pedig általában véve nagyon szeretek a kollegáimmal találkozni. Ahogyan korábban már utaltam rá, az alkotást magányos tevékenységnek tartom.- Ezt úgy kell elképzelni, hogy zene sem szól olyankor, csak te vagy, és abban a csendben születik meg valami?- Pontosan. A kollektív alkotótábort, ahogyan az írók szokták mondani, nehezen tudnám elképzelni. Az, hogy többen egy teremben alkotunk, számomra olyan elképzelhetetlen, mint ahogyan talán az is lehetetlen, hogy többen egy irodában üljünk a számítógép előtt.

107