Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
67. Kedves János! Tudja, nem is önmagam keresése a fontos, hanem egy olyan modell megtalálása, ami egész MI-állapotunkra érvényes lehetne. Miután rájöttem az „Alomkommandó" elolvasása után, hogy nem fogadom el a sokak által és sokat hangoztatott túlélési politikát, a passzív ellenállás teóriát, s ugyanakkor értetlenül állok a vallani és vállalni magatartással szemben is, a MI hogyantovábbja kezdett izgatni. Sajnos örökösen megrekedek az ötleteim szintjén, ami egy felszínes Mi-ismeretből származik, valamint abból, hogy sosem sikerül konfrontációs térben kergetni gondolataimat, ahol tisztázódhatnának a zűrzavaros látképeim. Kezdek arra gyanakodni, hogy komolyan itt senkit sem érdekelnek igazán azok a problémák, amik a Mi-létünket veszélyeztetik. Vagy túl teoretikus szinten foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, vagy sehogy. Jelzem s ismétlem: nincs tiszta képem a Mi-állapotainkról. Az információkat, amikor közvetlen környezetemből, saját környezetemből, saját vagy mások tapasztalatain keresztül jutnak el tudatomig, nem érzem eléggé megbízhatóaknak, hogy ebből egy egészre való lényegi rálátás születhetne. Gondolok itt az iskoláink állapotára, a köztudatban élő, terjedő rémhírekre (lásd legutóbb: családok „áthelyezése" más megyékbe, fél falvak áttelepítése más helységekbe stb.), könyvkiadásunk, sajtónk helyzete. Irodalmunk csak részben nyújt pontos helyzetképet, ahogy mondom: helyzetképet; részleteket láttat, de ritkán oksági összefüggéseket. S egyébként is, ez nem az irodalom dolga. Szociológiánk, ha egyáltalán van ilyen, nem szolgáltat ehhez adatokat (de az is lehet, hogy én azokat nem ismerem). Kilátásaiban, következményeiben sem tudom lemérni ezt a - azt sem tudom, minek nevezzem - folyamatot. Egyrészt az elmondott okok miatt, másrészt saját naivságomban számomra felfoghatatlan, hogyha ez nem egy szükségszerű, törvényszerű folyamat, akkor hogy a csodába lesz valóságossá, vagyis nem tudom elképzelni, hogy egy antihumánus, sokak számára rossz dolog hogyan nyerhet valós kereteket. (Nem mintha nem lenne előpéldája az ilyesminek, de valahol csírájában ellenkezésbe ütközött, itt meg egy oly hosszú idő óta pont az elszenvedői körében nincs ellenállás, vagy csak nagyon enyhe.) Nem tudom, sehogy sem tudok beleérezni a dolgok lényegébe. Mindenki úgy tesz, mintha oly nyilvánvaló, világos volna, hogy itt mi történik. Pedig szerintem nagyon kevesen érzékelik teljes lényegi valóságában a történteket. Pont az egyszerűség gondolata, amivel indítottam, feszíti bennem a kíváncsiságot. Mert ha nagyon egyszerű és áttetsző, hogy itt mi folyik - itt jön az ellentmondás -, miért a már említett magatartásformát választjuk? Ha oly egyszerű, akkor már csak egy lépés lenne bizonyos emberek számára az, hogy ezt a folyamatot megállítsák. S uramisten, tényleg lehetetlen ezt a kurva gépezetet leállítani, vagy legalábbis más irányt szabni a működésének? Nem, nem megy! Sehogy sem vagyok képes hangyaszerepemben átlátni ezt az ördögi kört. Úgy éreztem, hogy a sütői modell segít, de akkor meg nem értem a sütői magatartást. Még mondhatnék egy pár modellt, amit ízlelgetek, de sehogy sem adja egyik sem a teljesség érzetét. Vagy nem sikerül ezeket megértenem? Csupán erről lenne szó? Talán ennyire hülye mégsem vagyok. 54
