Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Monostori Imre: Kovács Imre, Szekfű Gyula és a Magyar Szemle
- Egészségünkre!- Egészségünkre! - ismételte meg. - Régebben az atyák nekem is küldtek karácsonyra pálinkát meg bort...- Már nem az övék: elvettük... - kényszeredetten elmosolyodtam, Szekfü bólogatott. Visszaültünk a szalonba, megint faggatni kezdtem:- Hogy látszik Moszkvából Magyarország?- Nem jól... Tónika összekuporodva ült a fotelben, szemében könny csillogott, kezét összekulcsolta, mintha imádkozna.- Gyuluska nem szereti, ha én beszélek - mondotta kedves osztrák akcentusával. - De én sokat vagyok együtt a nyugati nagykövetek feleségeivel. Valamelyikük mindig rendez egy teapartit, az amerikai, az angol, a francia, a svéd nagykövet felesége; engem szeretnek és meghívnak. Ezek az asszonyok a férjeiktől mindent tudnak, és sajnálkozva néznek rám, »ti szerencsétlenek, hát ti az oroszokhoz tartoztok«...- Erről nem kellene beszélni - szól közbe Gyula, némi indignálódással.- Imrének csak elmondhatom, jó barátunk... - elsírta magát. - Ne haragudjon, de ez olyan szomorú. Moszkvában is mindig sírok, nincs jövőnk. Ezt hallom folyton a teázásokon. Hallgattunk, majd akadozva a hazai dolgokról beszélgettünk. Szekfű nagy tudású ember volt, egyik legnagyobb történetírónk, akivel serkentő volt a társalgás. Most elfogódottan beszélt, időnként felpillantott, a csillárra vagy a telefonra nézett, mintha a mikrofont keresné. Elmenőben közel hajolt hozzám, és halkan mondotta:- Kérlek, ez egy új török hódoltság...- Addig is tart?- Addig tart, ameddig a Szovjetunió tart!" Eddig tart a történet Kovács Imre visszaemlékezésében. Útjaik hamarosan - végletesen és véglegesen - elváltak: a következő évben Szekfű Gyula Moszkvában már nagyköveti rangban tevékenykedett, majd itthon parlamenti képviselő, az Elnöki Tanács tagja; míg Kovács Imre emigrációba kényszerült: előbb (1947-ben) Svájcba, majd 1949-ben az Egyesült Államokba. New Yorkban halt meg 1980. október 27-én. 119
