Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Monostori Imre: Kovács Imre, Szekfű Gyula és a Magyar Szemle

„önvallomás és propaganda különös vegyüléke", továbbá: „fajvédelmi, vallási, baloldali és szélsőjobboldali mártás"), arra figyelmeztet, hogy mégsem szabad a szerző üldözését helyeselni. „Ezt kívánja bennünk a szellemi ember, a keresztény és a magyar." Féja Géza (Viharsarok) és Kovács Imre pere kapcsán kitér arra, és vállalja, hogy nevezett szociográfusok és az ő munkássága között vannak kapcsolódási pontok. A Három nemzedékre hivatkozva utal arra, hogy ő is megírta már például, hogy két és fél millió a biztos munka nélküli ember az országban, s hogy a nagybirtokrendszer mai formája tarthatatlan, továbbá, hogy a középosztály gyenge és tehetetlen, nem érzi át kellő mélységben a nép sorsát. „ Úgy vélem - írja Szekfű -, Féja és Kovács könyveiben mindezek az én nézeteim megtalálhatók." Elutasítja viszont a forradalmi felfogást és a Dózsára hivatkozást (Féjára utalva); ámde: „Kovács Imre könyvében pontos átolvasás után sem találtam olyan részt, mintha ő művével forradalomra akarná izgatni a népet, s mintha ő az erőszakos átalakulást jobbnak tartaná a békés, organikusnál." (Szekfű e cikkének a Féjára és Kovácsra vonatkozó részét Kovács Imre és Pothoczy Kálmán mint szerkesztők újraközlik a rövid életű Híd című folyóirat 1938. 3-4. számában. A per és Szekfű „tanúvallomása" nagy visszhangot keltett a honi, sőt a határon túli magyar nyelvű sajtóban, mintegy húsz reagálás látott napvilágot e tárgyban. Többek között a csehszlovákiai Moravska Ostravában megjelenő Magyar Nap című, baloldali, népfrontos irányzatú lapban: Szekfű Gyula az elítélt magyar írók mellett. 1937. dec. 28. Ld. még: i. m. 205-281.)

Kovács Imre bírósági pereinek hatása nem érződik a Magyar Szemlének írt tanulmányaiban, esszéiben. (Annál jobban bántotta - további élete során is -, hogy elítélése következményeképpen nem kapott az egyetemen diplomát, s nem doktorálhatott.) Továbbra is folyamatos a jelenléte a folyóiratban, Szekfű korrekten viselkedik, nem „pihenteti" szerzőjét. Kovács szociográfiáinak támadhatatlan hátterét ugyanis (a Magyar Szemle- tanulmányoknál is) a lelkiismeretes terepmunka, valamint a kellő szakirodalmi tájékozottság adja. A műfaj egyik szép példája a Mezőberényről írott klasszikus szociográfiája, amelyben arra is figyelmeztet (összhangban a kaszáskeresztes mozgalomról írottakkal), hogy a végsőkig elkeseredett szegény emberek könnyen hajlanak a politikai szélsőségek: a marxista szociáldemokraták és nemzeti szocialista irányok felé (Mezőberény - Tiszántúl politikai sorsa? 1938. máj.). Egy újabb szociográfiája apja szülőföldjéről, Gyomáról szól, sokatmondó, élesre fogott címmel: A parasztéletforma csődje (1938. dec.). Az itt élő szegények halálosan belefáradtak az évszázados nyomorba és az embertelen munkakörülményekbe. Ennek a társadalmi rétegnek az életében mélyreható változások zajlanak, melyek a teljes csődhöz vezetnek. Kovács Imre éppen a Magyar Szemle lapjairól üzen a hatalom birtokosainak (bizarr, de nem rendkívüli helyzet volt ez akkoriban Szekfűék körében): „Ha van elég bátorságja] a hatalmon lévőknek ahhoz, hogy radikálisan rendezzék a birtokmegoszlás, a mezőgazdasági termelés és a mezőgazdasági szociálpolitika oly régóta vajúdó kérdéskomplexumát, akkor megrázkódtatás nélkül lesz átmenthető a parasztság egy új életforma számára." Ha nem: a következményekről „jobb nem beszélnünk". Az ország egyes területein (Ormánság, Sárköz) már elhagyják a falut az őslakosok, az egészségtelen birtokviszonyok reménytelen változatlanságban nyomorítják a kisbirtokost is. Az agrárproletárok élete elviselhetetlen. A termelés korszerűtlen, az intenzív, a korszerű földművelés szinte ismeretlen (Menekülés a faluból. 1939. szept.).

Szekfű közvetlen közelségének a hiánya (1938 decemberétől Eckhardt Sándor a vezető szerkesztő a Magyar Szemlénél), valamint börtönbüntetése egy részének tényleges letöltése 1940-ben (a Markó utcában mint munkaszolgálatos zacskókat ragasztott, mint írta, igen jó munkateljesítményt elérve) kissé visszafogottabbá tette Kovács Imrét a folyóiratnál. Továbbra is élvezetes, jó cikkeket ír, szakszerű, pontos, tömör, világos összefoglalásokat ad egy-egy ide való témáról, az írások heve és keserű érzékletessége, „lázító" célzatossá116