Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel
tő tudást szerettem volna megadni nekik. Ha már én nem tudtam ezt elérni, legalább nekik sikerüljön. Fontosnak tartottam azt is, hogy nyelveket beszéljenek. A lányom Mohácsra járt, francia két tannyelvű gimnáziumba, a fiam Pécsett, olasz nyelvű gimnáziumba. Akkor a két legsikeresebb diplomát a közgazdasági és a jogi egyetem adta. Nem véletlen, hogy éppen ezt végezték el. Nem akartam azt sem, hogy művészkedjenek. Legyenek igényesek a kultúrában, értsenek a művészethez, de ne gyakorolják. Ha azt az utat választották volna művészként, amit én, akkor ma éhen halnának.- Te magad nem érezted, hogy neked is felül kellene vizsgálnod a saját kiaknázatlan lehetőségeidet?- Meg kell, hogy engedjem magamnak, ennyi év után, hogy ugyanúgy folytassam, mint eddig. Van egy nagyon széles közönségem, akik szeretik a fotóimat, szeretik, ahogyan a fotó nyelvén gondolkodom. Én soha nem az újságíró sokszor szenzációéhes fejével látom mindazt, ami a kamerám elé kerül. Ezt nem tudom, nem is akarom vállalni. Nagyon sok ember hívott telefonon, amikor a Kecskemét Magazinban önálló rovatom, vagy a Kecskeneten és egyéb médiában fotógalériám volt, hogy elmondja: örül, hogy végre másképpen látom és fogalmazom meg a dolgokat, mint ami a megszokott. Én nekik, az olvasóinknak dolgoztam, ingyen, díjmentesen, és nagyon örültem annak, hogy van fogadókészség az alkotásaimra, a látásmódomra, hogy érzik a képeim üzenetét.- Az unokáiddal több időt töltesz, mint amennyit a gyermekeiddel töltöttél?- Kiváló a kapcsolat közöttünk. Most, hogy itt vannak, sok időt töltünk együtt, és figyelek is arra, hogy legyen alkalmuk a nagyapjukkal beszélgetni. Nagyon értelmes gyerekek. Sokat rajzolnak nekem, én pedig gyűjtöm a „munkásságuk" eredményeit, reprodukciót készítek róluk, elteszem, tárolom a képeiket felnőttkorukra. Gyakran egy-egy puszira is beszaladnak hozzám. Jól elvagyunk.- A gyermekeid felnőttek, kirepültek. Megmaradt-e velük a jó kapcsolatod? Vagy élik a saját életüket anélkül, hogy igényt tartanának az apai tanácsokra?- Az idei történelmi év a családunkban. Én hetvenéves leszek, 40 éve kötöttünk házasságot és a lányunk is negyvenéves lesz az év végén. A lányomat például csodálom. Diákkorától nagyon önálló, mindig részt vett valamilyen különleges szervezet munkájában, remekül tanult, kiváló szakember lett belőle. Nagyon becsülöm benne azt is, hogy nagy szeretettel kötődik a munkájához. Vállalkozóként dolgozik, marketingtanácsadó, emellett óraadó a Szegedi Egyetemen. Közben neveli az ikreket, hihetetlen odaadással és precizitással. Sokat és okosan foglalkozik velük, céltudatosan fejleszti a tudásukat. Ebben jó társa a vejem, akiről szintén csak csupa jót mondhatok. A fiam szintén nagyon öntudatos, önálló. Mindig nagyon alapos volt, és harcolt a céljaiért. Ennek megfelelően végzi a munkáját most is. Budapesten él. Jogtanácsosként dolgozik. O még családalapítás előtt áll. A család, ahogy említettem, fontos kérdés számomra. Ezért szeretném, ha a fiam is minél előbb családot alapítana.- Benned az arab férfi mondja mindezt, az otthoni szokások miatt gondolod így, vagy független ettől a véleményed?- Felénk a családfának tovább kell élnie, és nem az anya, hanem az apa az, aki a vérvonalat továbbviszi. Nálunk ez a hagyomány. Az európai társadalmakban, meg általában a fejlett társadalmakban ez nem igény. Legfeljebb akkor döbbennek rá a hiányára, amikor 50-60 éves korukban magukra maradnak az emberek. Amikor a magány miatt el kell menni egy klubba, mert nincs családtag, ahova mehetnének. Nincs stabil háttér. És ez megbosszulja magát. Ez is egy életmód, el kell fogadnom. De azt mondom: sokkal jobb 65
