Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Borián Elréd: Vonaton
Borián Elréd Vonaton Madarász Gyula feleségének, Madarász Kathy Margitnak Száguldanak a sínek. Az oszlopok mind távolba vesznek, mint katonák szalutálnak az elmenőknek. Megrajzolom kezed, mint egy bíbor sárga vízparti levelet. A tanya kitárt ajtajánál egy kutya ugat. A fékek időnként sikítanak. Egy asszony áll távolban a magányos háza előtt. Amit megálmodtál éjjel, nappal szorgos kézzel meghímzed, te okos szívű Pénelopém. Az a fekete bársony, a „Megidézett örökségünk", az a ruha tetszett talán legjobban. Az oszlopok mind kisebbek lesznek. Egy kutya csak áll és hallgat. Száguldanak a sínek. A fékek időnként sikítanak. Álmodtam színeket és fényeket, varjakat, füveket, hortobágyi hajnalt, ködös reggelt, téli csendet. Most megfestem kezed, mielőtt szíved elinteget. Egy asszony áll távolban a magányos háza előtt. Ragyog a pusztuló örökségünk. Itt a kezem. Megérte élni együtt rövid hosszú éveket. Hortobágyi naplemente az utazó öregség. 20
