Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Vári Attila: Bábakalács
tudást, nem értették, hogy miért ellenkezik, ha bábakalácsot akartak tenni az aszalt galagonyaágakból, takácsmácsonyából, zsidócseresznyéből, kiüresített mákgubókból, szalmavirágból, mosott gyökerekből mesterien megalkotott kötéseik közepébe.- Bábakalácsot ne! - mondta ilyenkor határozottan, és mert ezt ki is írta a műhely falára, ezért, a háta mögött bábakalácsnak csúfolták még divatáruüzletében s cukrászdájában is az alkalmazottak. Tulajdonképpen nem is értett a kertészethez. Soha nem ültetett, nem vágott virágot, s ha mégis szóba került valahol, hogy akkor mit is csinál, a bonszaj fács- kákra mutatott. Törpetölgyeire, s kínai selyemrajzokra emlékeztető, göcsörtösen sziklához lapuló feketefenyőjére. Ezeket tudta és merte is nyesni, szakszerűen gondozni, s néha beszélt is hozzájuk, mert valaki azt mesélte neki, hogy a japánok élőlényként, társként kezelik őket, s attól, hogy emberszámba veszik őket, szebbek s változatosabbak is a szigetországban létrehozott példányok. De egy valamit mégiscsak ő tenyésztett. Gyűszű méretű ezüstszűrőbe ültetett napraforgómagokat, s a csupán pár centisre megnövő szárakon, mégis igazi, szinte csak nagyító alatt élvezhető, fénylőén sárga napvirágok nőttek. Több száz ezüst szitácskát rendelt, s hozzá egy asztalossal üvegtetejű ládát, s amikor a négyzetméternyi vetés már szinte virágba borult, benevezett ezzel a különös látványossággal, ahogy ő nevezte, a birtokkal, egy londoni kiállításra. Igazi szántóföld hatását keltette, ahogy a mezsgyeszélekre beültette kedvenc törpefáit is. Arról sem feledkezett meg, hogy a vetésébe törpített nemes pipacsok kerüljenek, amelyek vörös szirompártája az örvény formájú sárgán lángoló apró növényeivel, impresszionista provance-i tájat juttattak a néző eszébe. Szinte egymás mellett tartotta ültetvényét, mintha az is hallatlan vagyonának része lenne, egy kovácsoltvas pántokkal megerősített ládával, azzal, amelyben valódi kincseket őrzött. Azokat a tárgyakat, amelyeket élete csúcsidőszakában a férfiaktól kapott, s amelyből aztán, túl a delelőn, ajándékokat osztogatott az arra érdemesítetteknek. Minden darabról tudta, hogy kitől kapta, s ha behunyt szemmel megtapintotta őket, szinte érezte azt a hajdani kielégülést, amit azokkal a férfiakkal élt át, akik a tetejében még meg is ajándékozták valami ritkasággal, többnyire felértékelhetet- lenül drága családi ékszerekkel. Azzal, amit éppen a kezében tart az emlékezés pillanatában. O ebben is különbözött az éjszakában dolgozó többi lányoktól. Élvezte azt, amit csinált, s hogy ezzel még szépen kereshetett is, csak még vonzóbbá tette számára azt, amit a többiek, akikkel eleinte még szóba elegyedett, úgy ecseteltek, hogy olyan számukra, mint egy kíméletlenebb nőgyógyászati hüvely vizsgálat. A kincsekkel tömött utazóláda története a bulvársajtó révén bejárt országot-vi- lágot, s még azok is, akik nem hitték el, hogy a virágos asszony tényleg bedobta a folyóba, azok is tömegesen sétáltak ki a szennycsatorna kifolyójáig, ahol állítólag utoljára látták a kertészet fehér furgonját. Elhagyatott, sivár és patkányoktól hemzsegő hely volt az, ahol tisztítás nélkül eresztették a folyóba a szennyvizet. Alagútszerűen megépített, robbantottkő bol12
