Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Tornai József: Hernyók az akácfán

Husserl, Ortega, Merleau-Ponty, Foucalt, Croce, Heidegger, Carnap, Popper áttöréseiről. Elsőnek persze a Kelet nagyjait kellett volna fölemlítenem, a legfőbb újítókat, Lao-cét, Buddhát, Nágárdzsunát és követőiket, akik akár névtelenül is megteremtették a Nyugatra bélyeget sütő kétvilág-metafizika helyett a moniz- must, a kettősség- és szubsztancianélküliség mindenre kiterjedő bölcseletét.

Nincs filozófiánk, miután a történelem- és természetfilozófia képtelenné vált arra, hogy tudásunkat összegezze. A legfájdalmasabb érzésem az, hogy efféle már nem is lehetséges. Erről azonban nem szeretnék lemondani, mert ettől függ minden: a fizika, a biológia, a csillagászat, a régészet, a paleontológia, röviden: hogy ne iránytű nélkül vezessük a Nagy Hajót, vagy akárcsak kis hétköznapi ladikunkat. Azt tudom: a vallások és a vele kapcsolatos fantazmák, vajákosságok az ember agyának gyógyíthatatlan betegségei. De egy még normális kisebbségnek rendszereznie kellene fogalmainkat, átfogóan gondolkodni és élni legalább „a homlokunktól fölfelé", ahogy Szabó Lőrinc írta. Ha egy fölényes agyú, egy igazi guru megjelenése még sokáig várat magára, akkor nem marad más, mint az a végkövetkeztetés, hogy a „gondolkodás bűnének az ember a tettese". Vagy csak a vegetálás nemzedékről nemzedékre: ez lenne a mi sorsunk? Pártemberek, néha szaktudósok is „a tudás társadalmáról" szónokolnak. A 25-50 év múlva az egész Földet beborító emberi biomassza vajon milyen tudásról, milyen művészetről, milyen szellemiségről tehet tanúságot? Mindig eszembe jut gyerekkorom emléke: a ház előtti gömbakácokról lerágták az összes levelet az elszaporodott hernyók, aztán maguk is elpusztultak. Pontszerű, fekete hulláik vastagon borították a homokjárdát.

77