Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Ramháb Mária: "A világon mindenkinek fontos lett ez az építkezés"
Czollner tér. Az is érthető volt, hogy mint óraadó, az egyik leggyengébb képességű osztályt kaptam. Ez nekem óriási különbség volt a saját osztályomhoz képest, hetekig, hónapokig nem is találtam a szálat, mert annyira meglepett, hogy egy városban ilyen gyenge tanulmányi eredménnyel és felkészültséggel el lehet jutni a felső tagozatba. Akasztón soha nem volt semmiféle fegyelmezési problémám a gyerekekkel, itt viszont számtalanszor előfordult, hogy már amikor befordultam a Czollner térre, hallottam, hogy „várnak." Inkább arra volt jó a tanítás, hogy magamban tisztázzam, valójában mit szeretnék. Akkor el is döntöttem, hogy ha befejeződik a tanév, ezt ebben a formában nem folytatom. Kaptam az iskolától egy teljes pedagógus álláshelyre ajánlatot, de akkor már... — ...akkor már vonzóbb volt a könyvtár?- Akkor már nagyon meggondoltam azt, hogy hogyan menjek tovább, mert közben a könyvtárban is belekezdtem egy fontos munkába. Mondtam ugyan a könyvtár vezetésének, hogy nem szeretnék hosszabb távon könyvtáros lenni, de azt mondták, hogy nem baj, attól még mindenképpen hasznos lehet, ha elvégzem az egyetemen a könyvtár szakot. Az biztos nem árt. Rögtön kaptam egy személyes feladatot is, a külterületi kulturális program szervezését, ami tényleg egy teljesen egyedülálló, a munkaidőmön kívüli lehetőség volt. Ez a kettő így egyszerre elindult és úgy láttam, hogy érdemesebb jobban megismerkednem ezzel a szakmával. Egy év telt el összesen, amikor felkértek a gyerekkönyvtár vezetésére, ami megint egy marasztaló lépés volt. Akkor már azért elég világosan láttam, megtapasztaltam azt, hogy sokféleképpen lehet foglalkozni a gyerekekkel. Nem csak úgy, hogy az ember 45 perces tanórákra felbontott, kötött tananyaggal dolgozik. Ha valaki kellőképpen kreatív, és kihasználja azt a lehetőséget, hogy a gyerekek többnyire önként jönnek a könyvtárba, akkor ott fantasztikusan sok jó lehetőség adódik. Akasztóról Kecskemétre jött az osztályomból a hat legjobb tanuló. Egy kicsit úgy is éreztem, hogy össze kell őket tartanom, nekem is egy kapaszkodó volt, úgyhogy belőlük rögtön alakult egy könyvbarát klub, ahová elhozták néhány osztálytársukat is. Ez egy olyan szál volt, ami összekötött bennünket, amíg le nem érettségiztek. Ebben a bizonyos külterületi kulturális programsorozatban, ami a tanyavilágban zajlott, két irányban gondolkodtam. Az egyik nyilván a felnőtteknek valamilyen érdekes, őket érintő, megmozgató program volt. A középiskolás könyvbarát klubosoknak pedig az volt a nagyon nagy kihívás, szinte felnőttfeladat, hogy ezzel párhuzamosan a gyerek- programokat szervezzék. Hatalmas élmény volt ez az ottani gyerekeknek, nagyon sok játékkal, dramatizált mesével, olvasással. Az akkori királylányt alakító Koleszár Márta ma a Gyermekvilág vezetője, évtizedek óta zajló országos, megyei olvasásnépszerűsítő játékok kitalálója, megvalósítója egy alkotó csapatjátékosként. Ennek szerves folytatásaként alakultak aztán Kecskeméten is a meseországi2 próbálkozások. Volt tehát ez a négy évig tartó kulturális programsorozat kint a tanyavilágban, ami akkor ért véget, amikor a gyerekek leérettségiztek. Akkorra már nekem is egyre több olyan feladatom gyűlt össze, amibe mindez már csak nagyon nehezen fért bele, bár ezek mindig estébe, éjszakába nyúló programok voltak. Egész életemben mindig meghatározók voltak a személyes együttműködések és kapcsolatok. A tanyavilágból is elment néhány kiváló 2 Meseország: A Katona József Könyvtár évente ismétlődő mesemondó találkozója a megyei gyermekek számára, ahol Meseország királya (dr. Kriston-Vízi József néprajzkutató), királynője (Ramháb Mária könyvtárigazgató) és a Bölcsek Bölcse (dr. Kriza Ildikó néprajzkutató) előtt mesélnek a 4-500 mesemondóból kiválasztott gyerekek. A harmadik próbatétel után az alsóházi és felsőházi mesemondók beköltöznek a kacsalábon forgó kastélyba, ahol Meseország változatos rangjait és címeit - herceg, hercegnő, nádor, kancellár, kincstárnok, lovag - nyerik el egy évre. 196
